Nemzetközi hírek

Hatékony tudásátadás nélkül az innovációs eredmények nem jutnának el a gazdálkodókhoz, a kutatási eredmények nem segítenék elő a fejlődésüket. Hatékony tudásátadási rendszer működtetése komplex feladat, nem elég az egyes elemeket (mint pl. tematikus hálózat, szaktanácsadás) fejleszteni, hanem a köztük lévő kapcsolatot is folyamatosan erősíteni kell.  Ezért is kiemelten fontos a NAK számára, hogy konzorciumi tagként részt vegyen olyan EIP-Agri Partnerségi Keretprogramhoz kapcsolódó projektekben, mint a tematikus hálózatok módszertani fejlesztéséről szóló EURAKNOS, az európai online tudástár kialakításán dolgozó EUREKA és az agrárszaktanácsadás fejlesztésén dolgozó i2Connect projektek.

A tematikus hálózatok tudásátadási tevékenységeinek módszertani fejlesztéséről szóló, 17 tagú nemzetközi konzorcium keretében megvalósuló EURAKNOS projekt során 2020-ban számos szakmai találkozó (cross visit exchange program) és workshop megszervezésére volt lehetőség, valamint podcastek, webináriumok készültek, elősegítve a szakértők egymástól való tanulásának (peer to peer learning) folyamatát. Magyarországon rövid élelmiszerlánc és agrárerdészet témakörben valósultak meg szakmai találkozók, és emellett, és emellett még a járványt megelőzően Budapest adott otthont az innováción és tudásátadáson dolgozó európai szakértők találkozójának is. Mindezekről a korábbi eseményekről az érdeklődők részletesebben itt olvashatnak.  

Ezen túlmenően, a meglévő 29 EU-s tematikus hálózat (ebből 4-nek van magyar tagja) munkáját elemezve elkészült a tematikus hálózat működtetéséról szóló módszertani útmutató, a „Felfedezői Kézikönyv” (Explorer’s Guide) is. Az útmutató abban nyújt hathatós segítséget, hogy miként lehet egy ilyen sokszereplős hálózatot eredményesen működtetni, facilitálni. Az útmutató nemcsak azok számára érdekes, akik konkrétan benne vannak vagy terveznek részt venni tematikus hálózat munkájába, hanem azoknak is, akik oktatási intézményként vagy innovációs hubként vagy egyéb sokszereplős projekt megvalósítása kapcsán gyakorlatias eszközöket szeretnének megismerni a munkájuk megkönnyítéséhez. A „Felfedezői Kézikönyv” magyar nyelven letölthető innen.

Mindezek mellett az EURAKNOS projektben annak az online tudástárnak a prototípusa is kidolgozásra került, mely a széles nemzetközi partnerségi együttműködésben megvalósuló EUREKA projektben lesz teljes funkcionalitásában kifejlesztve. A jól kereshető, felhasználóbarát online tudástár a tervek szerint tesztüzem-módban már a nyár folyamán elérhető lesz.

Mindezekkel az eddig elért eredményekkel és azok továbbvitelét segítő szinergiákkal is megismerkedhetnek az érdeklődő szakemberek, az EURAKNOS projekt zárásának apropóján, március 22.-én, délelőtt tartandó „Tematikus hálózat és online tudástár, a tudástranszfer puzzle fontos elemei” című online szakmai találkozón.

A találkozó alkalmával bemutatásra kerülnek az EURAKNOS projekt eredményei és EUREKA projekt segítségével megvalósuló továbbviteli tervek, valamint i2Connect projekt célkitűzései és eddigi eredményei. Ezt követően egy érdekes kerekasztalbeszélgetésre kerül sor arról, hogy miként lehet a meglévő tudástranszfer elemek közötti kapcsolatot megerősíteni („egymáshoz illeszteni a puzzle elemeke”t). A beszélgetésen részt vesz Szlanyinka Edina (AM), dr. Bíró Szabolcs (AKI), dr. Vér András (SZE MEK), Vágner Ákos (Alfa Szaktanácsadó Iroda), és Gáborné Jakab Ágnes (NAK). A beszélgetésen a meghívott előadók mellett, a hallgatóság aktív közreműködésére is számítanak a szervezők. A rendezvény Teams-en valósul meg, a részvételi link a rendezvény előtt kerül kiküldésre. A rendezvény előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni itt lehet. A regisztráció folyamatos, a regisztrációs link csak a rendezvény kezdetekor kerül lezárásra.

A meghívó az alábbi linken érhető el.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám