Vármegyei hírek

Takács Árpád kormánymegbízott kezdeményezésére megalakult a Békés Megyei Kormányhivatal Tudományos Tanácsa. Tanácsadóként segíti a testület munkáját Kozsuch Kornél, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei szervezetének általános alelnöke.


Az alakuló ülésen átvették megbízóleveleiket a grémium tisztségviselői és a munkát segítő, felkért tanácsadók.
– A tudományos tanács legfontosabb célja a közjó és a megye lakosságának szolgálata – hangsúlyozta Takács Árpád. – A tanács a működésével a kormányhivatal tudományos értékeinek feltárását, a tudományos eredmények gyakorlatba ültetését és a felhalmozott ismeretanyag, tudás összegzését is szolgálja. Kibontakozási lehetőséget, perspektívát biztosít a kutatás és a tudományos munka iránt elhivatott kollégáknak, segíti a különböző szervezeti egységek főosztályok, osztályok együttműködését és ezáltal erősíti az integrált hatóság elvét. A tudományos tanács működése a kormányhivatali struktúrán kívül is hasznos, hiszen tagjai, tanácsadói és az általuk képviselt szervezetek a kutatásokat közösen végzik, az eredmények az egész megye javát, népességmegtartó erejének növelését szolgálják.

A kormánymegbízott felkérése alapján a Békés Megyei Kormányhivatal Tudományos Tanácsa tudományos kutatások koordinálását támogató alelnöki feladatait dr. Kozma Gábor, a Gál Ferenc Főiskola rektora látja el. Tanácsadóként segíti a tudományos tanács munkáját dr. Antal Zsolt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense, Kozsuch Kornél, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei szervezetének általános alelnöke, dr. Futó Zoltán, a Szent István Egyetem Agrár- és Gazdaságtudományi Kar dékánja, dr. Vincze Gábor, a Magyar Orvosi Kamara Békés Megyei Területi Szervezete elnöke és a Gál Ferenc Főiskola Gazdasági Karának dékánja, dr. Párducz László, a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezetének elnöke, dr. Malatyinszki Szilárd, a Kodolányi János Egyetem Orosházi Központjának igazgatója, Gazsó Tibor, a Gál Ferenc Főiskola stratégiai főigazgatója és dr. Krizsán Anett, a Békés Megyei Kormányhivatal igazgatója.

A kormányhivatal tudományos tanácsa az MTA érvényes tudományterületi besorolásához igazodóan négy fő tudományterület – társadalomtudományok, agrártudományok, orvosi tudományok, valamint műszaki tudományok – kutatásait karolja fel. A négy fő tudományterületen belül 8 albizottságra és 16 szekcióra tagolódik a tanács. Az elért eredményeket a tagok, kutatók konferenciákon ismertetik, szakfolyóiratokban publikálják és a kormányhivatal is létrehoz erre a célra egy online felületet.


(forrás: Békés Megyei Kormányhivatal)

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám