Vármegyei hírek

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Komárom-Esztergom megyei szervezete és az Aranykocsi Zrt. 2019. június 18-án tartotta meg a Kalászosok Regionális Fajtabemutatója című rendezvényét.


Az Aranykocsi Zrt. fajtabemutatója több mint egy évtizedes múltra tekint vissza. Idén már második alkalommal a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Komárom-Esztergom megyei szervezete is kivette részét a rendezvény lebonyolításából, ezzel is támogatva a térség gazdálkodóinak szakmai ismereteinek bővítését.

A rendezvény László Kálmán megyei kamarai alelnök, Aranykocsi Zrt.-vezérigazgató köszöntőjével kezdődött. Ezt követően Fodor Zoltán, a NAK mezőgazdasági igazgatójának előadása következett a mezőgazdaság aktualitásairól. Szó esett a működési és adózási formák átalakításáról, az osztatlan közös tulajdon megszüntetéséről, a vízgazdálkodási aktualitásokról, öntözésfejlesztésről.

A második előadás a búzatermesztés aktualitásairól szólt, melyet Dr. Beke Béla (GK Nonprofit Közhasznú Kft. Szeged) tartott meg. Elmondta, hogy 8-10 évig szántóföldi körülmények között tesztelik a növényeket, mire fajtaelismerést kaphatnak. Hozzátette, a fehérjetartalom csökkenő tendenciát mutat, a minőség a mennyiség rovására megy. Beszélt az általános nemesítési célokról (nagy terméspotenciál, kiváló minőség, rezisztencia a biogén stresszekkel szemben, tolerancia az abiogén stresszekkel szemben), majd egyesével bemutatta a különböző búzafajtákat.

Ezután Dr. Árendás Tamás (MTA ATK MGI Martonvásár) a mennyiségi és minőségi értékeket befolyásoló tényezőket mutatta be az őszi búza termesztésében. A negyedik előadás a kalászosok védelméről szólt, melyet Boros Szilárd (Syngenta Kft., fejlesztőmérnök) tartott. Az előadásokat Magyaros Tibor (Aranykocsi Zrt., növénytermesztési ágazatvezető) zárta az Aranykocsi Zrt. kalászos technológiájának ismertetésével. Az előadásokat követően a falu határában kialakított minta tábláknál Dr. Beke Béla parcellánként haladva mutatta be az egyes kalászos fajtákat.


(nak.hu) (fotó: nak.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám