Vármegyei hírek

Megyei búzagyűjtő napot tartottak a Pest megyei Tápióbicskén a Magyarok Kenyere program keretében.

 

A kezdeményezés immáron nyolcadik éve indul útjára, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) főszervezésében, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) együttműködésével. A gazdák segítségével országszerte búzát gyűjtenek, majd az abból készült kenyeret szociálisan rászoruló illetve hátrányos helyzetű gyermekeket gondozó, magyarországi és határon túli szervezeteknek juttatják el.

– Felelősek vagyunk egymásért, felelősek vagyunk azért, hogy mindenki asztalára jusson kenyér, és segítenünk kell egymást, hogy mindenki emberhez méltó életet tudjon élni – fogalmazott Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MASGOSZ elnöke az eseményen. Hozzátette: az adományozott gabona reményt ad az életre, és segít abban, hogy a következő támogatott generációk a nemzet részeként megtanuljanak felelősséget vállalni. Mint fogalmazott: aki nehéz helyzetben kapott, nem felejti el azt soha.

Velkei József, a NAK Pest megyei és fővárosi szervezetének elnöke szólt arról, hogy a kezdeményezés az elmúlt nyolc év alatt mozgalommá és határon túlivá is vált. Hozzátette, Pest megyében még két helyen folyik gabonagyűjtés, Újszilváson és Kartalon.

Dorner Gábor, Nagykáta polgármestere a búzagyűjtés tápióbicskei helyszínére utalva arra hívta fel a figyelmet, hogy a településen zajlott az 1848-49-es szabadságharc egyik híres csatája, amely példája a magyarság összefogásának, ahogy a mostani búzagyűjtés is. Kanyó Sándor, Tápióbicske polgármestere Czerván György országgyűlési képviselő köszöntő levelét olvasta fel. A képviselő kitért arra, hogy a Magyarok Kenyere programban a 2011-es 10 tonna után 2016-ban már 628 tonna adomány gyűlt össze a 19 magyarországi megyéből és a 12 határon túli régióból, ami 380 tonna lisztet eredményezett. Abból tavalyelőtt illetve tavaly is csaknem 80 ezer rászoruló gyermeket ápoló és gondozó szervezet részesült.

  

(MTI; Fotó: MTI – Komka Péter)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám