Vármegyei hírek

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Nógrád megyei igazgatósága ünnepélyes keretek között adta át február 22-én megújult balassagyarmati falugazdász-irodáját.


A NAK tagjai ezentúl Balassagyarmaton is megújult környezetben, kulturált körülmények között, a város egyik jól megközelíthető, központi részén – az Óváros tér 28. szám alatt –  intézhetik ügyeiket. A helyiséget a kamara igényeinek megfelelően alakították ki. A szervezetnek Nógrád megyében hozzávetőleg 6700 tagja van, köztük 3200 őstermelői tevékenységet folytat. A falugazdászok tavaly őstermelői igazolvánnyal kapcsolatos ügyintézésben több mint 3500 esetben nyújtottak segítséget a megyeieknek, továbbá mintegy 2000 egységes kérelmet nyújtottak be. Ezen túlmenően pedig még közel kétszáz esetben segítettek ügyfeleiknek.

A balassagyarmati igazgatóságon tizenkét munkatárs dolgozik. A jövőben az ügyintézés a város frekventált részében zajlik, ahol saját parkolóhelyek is megkönnyítik az ide érkezők helyzetét.
– Jelentős potenciál van az ágazatban, amelynek nemzetközi versenyképességét a kamara is minden eszközével segíti. Mindebben a kormányzat is partnere az érintett szereplők­nek – mondta Éder Tamás, a NAK élelmiszeriparért felelős alelnöke a balassagyarmati átadón. Hozzátette: a kamara gazdatámogató hálózata igyekszik segíteni a mintegy négyszázezer fős tagságot tevékenységében, fejlesztéseiben, valamint bürokratikus terheinek enyhítésében is. A 2014-ben átvett falugazdász-hálózat országszerte több mint kétezer ügyfélfogadási ponton, hatszáznál is több fővel áll a tagok rendelkezésére.

– Két évvel ezelőtt szolgáltatói hálózat kialakításába kezdtünk annak érdekében, hogy ügyfeleinknek minél kulturáltabb körülményeket és teljes körű szolgáltatásokat tudjunk biztosítani. Az ország több pontján hoztunk létre szolgáltató központokat, amelyek sorát továbberősíti a Nógrád megyei igazgatóság, valamint falugazdász iroda megújítása – fogalmazott az elnök. Immáron a palóc fővárosban is modern környezetben fogadhatják a térség gazdálkodóit.

Szandai József, a NAK megyei elnöke kiemelte: a falugazdászok szerepe fontos, mert többek között gyűjtik az állapotminősítéshez szükséges adatokat, segítenek az időjárás okozta károk felmérésében, különböző igazolásokat állítanak ki, valamint elintézik az őstermelői igazolványokkal kapcsolatos ügyeket is. A szervezet ezáltal eddig egymilliárd forintot spórolt meg a gazdálkodóknak.

A szalagot Éder Tamás (balra), Balla Mihály országgyűlési képviselő és Szandai József vágta át


(forrás: nool.hu) (fotó: Gyulai Tóth Zoltán/NAK)

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám