Vármegyei hírek

Együttműködési megállapodást kötöttek Nagykátán az agrár-szakképzés Pest megyei fejlesztése érdekében a Földművelésügyi Minisztérium (FM), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei szervezete, a térség oktatási intézményei, valamint kis-és közepes vállalkozásai.


Az együttműködési megállapodást Velkei József, a NAK Pest megyei elnöke, hat FM fenntartású mezőgazdasági szakiskola és hat, a szakképzésben részt vevő helyi cég képviselője írja alá. A december 11-i eseményen Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a nagykátai Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskolában elmondta, olyan összefogást erősítettek most meg a májusban kötött partnerségi keretmegállapodás után, amelynek célja, hogy a gyakorlatorientált iskolai rendszerű és az iskolarendszeren kívüli középfokú agrárszakképzés növelje a térségben működő agrár- és élelmiszer-gazdasági tevékenységet folytató gazdasági szervezetek versenyképességét és népességmegtartó erejét.
– A magyar mezőgazdaság versenyképessége nagy mértékben függ az ágazatban dolgozók szakképzettségétől, a szakemberhiány megoldásától, és az oktatás minőségétől – hangsúlyozta. – Fontos a konkrét együttműködés a cégekkel, a kamarával, a gazdaszervezetekkel és a termelőkkel azért, hogy a beiskolázási mutatók javuljanak és korszerű gyakorlati képzésben részesüljenek a diákok.

A tárcavezető hozzátette, a képzések fejlesztésére már történtek lépések, ezek közül az egyik legfontosabb az elfogadott Tessedik Sámuel agrárszakképzési koncepció, amely megújítja az agrárszakképzés rendszerét és fejleszti a duális képzést. Az érdeklődést az is mutatja, hogy a mezőgazdaságigépész-képzésre jelentkezők száma 2013 óta megduplázódott, 1200-ról 2500-ra.

Velkei József, a NAK Pest megyei elnöke arról beszélt, hogy a kamara, a kormánnyal kötött stratégiai megállapodása szerint, jelentős szerepet és felelősséget kapott a szakképzésben, amelyeknek eleget is tett. Hozzátette, a mostani partnerségi megállapodás lehetőséget nyújt arra, hogy Pest megyében a kamara megállapodást kössön az iskolákkal és ehhez csatlakozhatnak a gazdálkodók, az agrárvállalkozások, az önkormányzatok, a nemzeti parkok, az erdőgazdaságok, a szakmaközi és szakmai szervezetek is, hogy közelebb kerüljön a gazdaság szereplőihez a szakképzés. Így javaslataik alapján kezdeményezik a képzési jegyzék korszerűsítését, a szakmai- és vizsgakövetelmények módosítását a mezőgazdasághoz, illetve az élelmiszeriparhoz tartozó 80 szakmakörben.

Az FM és a NAK valamennyi megyében köt együttműködési megállapodást a célirányos együttműködés érdekében a májusi partnerségi keretmegállapodása nyomán. A megyei szintű megállapodásokhoz folyamatosan csatlakozhatnak a térség gazdasági szereplői.


(MTI/nak.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám