Vármegyei hírek

A kecskeméti Őszi Helyi Termék Ünnep keretében emlékeztek meg a városi tanyai termék piac negyedik születésnapjáról. Az esemény keretében átadták a NAK megyei szervezete által alapított díjat.

 


A piac a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun megyei szervezete és Kecskemét együttműködésében, valamint az agrárkamarai tagokat magába foglaló Kamra-Túra Egyesület és az Aranyhomok Kistérség-fejlesztési Egyesület partnerségével működik minden csütörtökön 14 és 18 óra között 2013. október 3. óta. A termékskála változik, jelenleg az évszaknak megfelelő zöldségfélék, gyümölcsök, biotermékek nyers- préselt-szárított, tehéntej- és kecsketej-termékek, hentesáru, füstöltáru, töpörtyű, tojás-fürj, mézek, lekvárok, gyógynövények, szárítmányok, kenyér és péksütemény, szörpök és chilipaprika-készítmények adják a kínálatot. A kecskeméti piac országosan is ismert és jó gyakorlatok között szerepel. Ezt erősíti, hogy többen is tanulmányozták a piac működését, szervezeti felépítését, hogy máshol hasonlót üzemeltessenek a helyi sajátosságoknak megfelelően. A szeptember 30-i főtéri rendezvényt megnyitotta Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét alpolgármestere. Köszöntőt tartott Kelemen Márk, a 160 éves Kerekegyháza polgármestere, az Aranyhomok Kistérség-fejlesztési Egyesület elnökhelyettese.

A kecskeméti tanyai termék piac 4. évfordulóját ünnepelte. A rendezvényen Domján Gergely megyei NAK-elnök átadta a kamara megyei szervezete által alapított, „Az év kecskeméti helyi termék piac gazdája” elnevezésű vándorserleget. A piac alapítói a díjat idén Dorogi Józsefnek ítélték oda, aki hentesárut állít elő és forgalmaz.

Az Örömfestés esemény megnyitója a Montázsmagazin szervezésében zajlott. A megnyitó alkalmával a Kunság Táncegyüttes és a Hírös Néptánc Tanoda műsorát láthatták.

 


(NAK)

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám