Megyei hírek

2017. augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén, a Göcseji Falumúzeumban került megrendezésre a Magyarok Kenyere Program kenyérünnep Zalaegerszegen.


Az ünnepélyes megnyitó ceremóniáján részt vett és köszöntő beszédet mondott Süle Katalin, a NAK Zala megyei elnöke, Zalaegerszeg polgármestere, Balaicz Zoltán és Dr. Kostyál László múzeumigazgató-helyettes. Az ünnepélyes megnyitó központi részeként, Süle Katalin megyei elnök és Vigh László országgyűlési képviselő közreműködésével sor került a Magyarok Kenyerének ünnepélyes megszegésére, melyet a közönség bevonásával kóstoló követett.

A megnyitót követően a meghívott vendégek végigjárhatták a NAK Zala megyei szervezetének képviseletében megjelent termelők standjait, ahol a kamarai tagok helyben készült, ízletes termékeiket árulták és kóstoltatták az érdeklődőkkel. A kóstoltatás keretében lehetőség nyílt megismerkedni a helyi ízekkel, a helyben termesztett zalai bogyós-és más gyümölcsökből készült szörpökkel, az egészséges életmódot támogató reform pékárukkal, kecsketejből készített sajtokkal. Ezután Skanzen nyújtotta különleges hangulatú környezetben kezdetét vette a kenyérünnep, melyen számos érdekes és szórakoztató kulturális-és zenésprogram, többek között népzenei előadás, kovácsműhely, íjászat, játszóház is várta a múzeumba látogató vendégeket.  

 


(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

Földbizottsági meghívók

Őstermelői adatok lekérdezése

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok