Vármegyei hírek

Véget értek a nyári aratási munkák Békés megyében, a gazdák várhatóan nem tudnak nagy nyereséget realizálni az idén – derült ki a megyei aratási koordinációs bizottság záró ülése után.


Békés megyében rozsból 1 ezer 228 tonna (307 hektárról), tritikáléból 19 ezer 740 tonna (4 200 hektárról), zabból 9 ezer 200 (2300 hektárról), tavaszi árpából 6 ezer 800 (1 700 hektárról) termett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei igazgatósága tájékoztatása szerint. A megyében korábban befejeződött az őszi árpa betakarítása, a 20 ezer 290 hektáron csaknem 100 ezer tonna termény lett. Kozsuch Kornél, az aratási bizottság elnöke, a NAK megyei általános alelnöke hozzátette, a gazdák a héten befejezik a szalma betakarítását és a tarlóhántást is.

Barabás Béla a Békés Megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetsége titkára elmondta, az idén nagy különbségek jellemezték a termésátlagot a megyében, az őszi búza hektáronként 3-8 tonna termést hozott. Észak-Békésben a termésátlag 0,5-1 tonnával jobb lett a sokévi átlagnál, ám a minősége gyengébb, mindössze 40-45 százaléka lett étkezési vagy eurobúza. Közép- és Dél-Békésben épp fordított a helyzet, ott a búza körülbelül 70 százaléka étkezési, 30 százaléka takarmány minőségű lett, a termésátlag viszont elmaradt a tavalyitól. A 92 ezer 565 hektáron vetett őszi búza termésátlaga hektáronként öt tonna lett a megyében.

Csak a bálák maradtak...

 

A felvásárlási árak az aratás kezdete óta némileg javultak. A takarmánybúzát a kezdeti 34-36 ezer forint/tonna helyett 39-41 ezer forintért veszik át; az étkezési búzáé 39-42 ezer forintról 46 ezerre nőtt. Barabás Béla szerint az önköltségi árak hektáronként 220-250 ezer forint körül alakulnak, a gazdák 50 ezer forint feletti átvételi ár esetén tudnának nyereséget realizálni.

Repcét 19 ezer 380 hektáron termesztettek, a teljes terület betakarítása után 54 ezer 264 tonna termény lett, a termésátlag hektáronként 2800 kilogramm volt. A főtitkár szerint, aki időben leszerződött, az a tavalyival azonos, tonnánként 118-120 ezer forintos átvételi árakat tudott elérni, miközben jelenleg 110 ezer forintot adnak a repcéért.

Egyed Lajos, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársa elmondta, sok helyen pusztított tűz, a 29 tűzeset során 16,7 hektárnyi mezőgazdasági terület égett le. Tizennyolc esetben gaz, avar, nádas égett, három esetben 500-700 darab szalma- és lucernatábla égett, de meggyulladtak búza- és árpatárolók, egy körbálázó gép, legelő és 3 hektárnyi búzatábla is.

Feketéné Tamás Anikó, a megyei kormányhivatal agrárügyi főosztályának munkatársa hozzátette, a tűzesetek mellett a jég is nagy kárt okozott a megye egyes területein, Medgyesegyháza egy részén a dinnyetermést verte el. A kárfelmérés még folyamatban van.

 


(nak.hu/MTI)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám