Megyei hírek

A Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) döntése alapján az idei póni Európa-bajnokság 2017. július 25-30. között a Kaposvári Egyetem Pannon Lovasakadémia területén kerül megrendezésre. Ennek keretében július 25-29. között rendezik a Helyi Termék Napokat is.


A rendezvény az utánpótlás-korosztály fontos és nagy tömegeket megmozgató eseménye. Különlegességét az adja, hogy egy időben három szakág – díjlovaglás, díjugratás, lovastusa – lovasai versengenek az egyéni és csapatbajnoki címért. Több mint 19 országból közel 170 lovas indulása várható.

A bajnokság alatt a szervezők kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy bemutassák hazánk kulturális és gasztronómiai hagyományait a versenyzőknek és az érdeklődőknek (részletes program itt). Ennek keretében július 25-29. (kedd-szombat) között helyet adnak a Helyi Termék Napoknak is. A már két éve futó program célja a Somogy megyei kistermelők és kézművesek piacra juttatása, „reklámozása”, a termékeik szélesebb körben történő megismertetése és a fogyasztói szemléletformálás. A Helyi Termék Napok szervezését a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Kaposvári Egyetem és a Dél-Dunántúli Regionális Élelmiszer Innovációs Klaszter közösen végzi.
Az esemény ingyenes! A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak! Bővebb információ és program a mellékelt meghívóban található! Válasszuk júliusban is a helyit!

A Helyi Termék Nap Facebook oldala: https://www.facebook.com/helyitermeknap/

A Póni Eb Facebook eseménye: https://www.facebook.com/events/853029764834972/

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

Földbizottsági meghívók

Őstermelői adatok lekérdezése

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok