Vármegyei hírek

A Szent István Egyetem Tessedik Campusa adott otthont annak az együttműködésimegállapodás-aláírásnak, amely a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatósága és a megyei kormányhivatal között jött létre.


A Békés Megyei Kormányhivatal újonnan kinevezett főigazgatója által kezdeményezett együttműködési megállapodást, 2017. március 20-án írták alá a felek Szarvason, Békés megye agrárkutatási központjában.

Az esemény házigazdája, Dr. Futó Zoltán, a Tessedik Campus dékánja volt, aki az ünnepélyes sajtótájékoztatón köszöntőjében elmondta, hogy nagy örömére szolgál és egyben szimbolikusnak is tartja, hogy itt Szarvason, az egyetem falai között írják alá a dokumentumot. Futó Zoltán hozzátette, hogy szándékai szerint mindkét szervezettel még szorosabbra fűzi a kapcsolatot a campus, ugyanis közös keresnivalójuk van a tudomány, a kutatás és az oktatás fejlesztése területén.

Kulcsár László (balra) és Takács Árpád a megállapodás aláírásakor


Dr. Kulcsár László, a NAK Békés megyei elnöke külön kitért arra, Békésben közvetlenül vagy közvetve minden család érintett, érdekelt az agráriumban. A tudomány és a közigazgatás szorosabbá fűzése a gazdák érdekeit szolgálja. A megyei elnök hangsúlyozta, hogy 2016 óta a kamara a szolgáltatások fejlesztésével és bővítésével a gazdálkodók érdekeiért dolgozik. Ezt segítik az úgynevezett szolgáltató központok létrehozása, melyek közül már kettőt – Hajdúböszörményben és Sárváron – át is adtak. Reményei szerint hamarosan Békés megye is büszkélkedhet ilyen centrummal.

Dr. Takács Árpád, a kormányhivatal főigazgatója beszédében kiemelte, hogy az együttműködési megállapodás a megyei gazdatársadalom megerősítését szolgálja. Mint mondta, a dokumentum nem a fióknak, az életnek szól, ennek alapján minden évben közös cselekvési tervet dolgoznak ki, hajtanak végre az agrárgazdasági kamara megyei szervezetével.


A sajtótájékoztató, és az ünnepélyes aláírás után „Aktualitások a Közös Agrárpolitika támogatásaiban” címmel több prezentációt is hallhattak az érdeklődők, Dr. Kulcsár László és Dr. Rákóczi Attila előadásában.

 


(NAK)

 


Kicsi fagykár

Jó szezonra számít a legnagyobb Békés megyei gyümölcstermesztő, mivel a téli fagy nem okozott jelentősebb fagykárt az ültetvényeken - nyilatkozta Pusztai József, a Hunapfel Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek. Elmondta: a mínusz 18 Celsius-fokos hideg nyugalmi állapotban érte a fákat, a rügyezés akkor még nem indult meg. A csorvási cég egy tömbben lévő 90 hektáros saját és 70 hektáros integrált területen gazdálkodik, a Medi-Fruct Termelői Értékesítő Szövetkezettel közösen értékesítik a teljes, 160 hektáros terület termését. Almát, cseresznyét, szilvát, meggyet termelnek. A termés 95 százalékát külföldre exportálják.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei igazgatósága azt közölte az MTI-vel, hogy a kisebb helyi gyümölcstermesztők sem jelentettek be fagykárigényt. (MTI)


 

 

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám