Vármegyei hírek

A népszokások ápolása, például a disznóvágás hagyománya összehozza az embereket, közösséget teremt és tart meg. Emellett az ilyen alkalmakkor készített házias étkek, különösen a kolbász és a szalámi nem csak a helybéliek megélhetését biztosítja. Ezekből a prémiumtermékekből külföldre is jut bőven ­– értékelte a túrkevei XI. Nemzetközi Kevi Böllértalálkozót Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.



A földművelésügyi miniszter az eseményen elmondta: jelentősen nőtt a magyar húskészítmények iránti kereslet külföldön. A termelők évente 12 ezer tonna kolbászt értékesítenek a külpiacokon, az elsődleges felvevőpiac Németország. A miniszter bejelentette: 24 milliárd forint bevételt jelent az országnak a magyar kolbászféleségek exportja. A tőkehús áfájának csökkentése nemcsak a hazai vásárlási kedvet növelte, hanem az ágazat egészére is jó hatással volt – mondta.
Növekszik az érdeklődés a megbízható, jó minőségű, hagyományos élelmiszerek iránt. Azért is hasznos, hogy csökkent a sertéshús áfája, mert az ágazat fehéredik és az állattartási kedv is növekszik. A szaktárca vezetője arra számít, hogy az idei év újabb eredményeket hoz: sertéslétszám-bővülést, és különösen a kézműves minőségi termékek iránti kereslet növekedését.


Szombaton Túrkevén lépésről lépésre követhető volt a disznófeldolgozás folyamata: a szúrástól a kolbásztöltésig. A településen 11. alkalommal találkoztak és mérték össze tudásukat a régió böllérjei. Akik ellátogattak a helyszínre, azok tapasztalhatták, hogy nem csak a böllérek különleges szaktudása volt a fesztivál vonzereje, hanem számos olyan kézműves vásározó is bemutatkozott, akik jelenlétükkel visszahozták a már-már elfeledett mesterségek varázsát. Számos látványosság is hozzájárult ahhoz, hogy az idei különösen jelentős eseményként éljen majd az emlékekben. Külön sátorban mutatkoztak be a hungarikumok, solymászok kezén megcsodálható volt két gyönyörű példány, volt magyar kutyafajta bemutató, és a böllérek teljesítményét egész nap zenei programok, valamint a szintén hungarikum pálinkák kísérték.
A kora reggeltől estig tartó vetélkedésben 25 csapat bizonyíthatta szakmai rátermettségét és azt, hogy magas szinten ért a disznótoros házias ínyencségek elkészítéséhez. A látogatók megkóstolhatták a legkülönlegesebb hurkákat, kolbászokat, nem mellesleg meg is vásárolhatták, ami kedvükre való volt.  A díjátadó után Fazekas Sándor elégedetten nyugtázta, hogy ennyi kiváló szakember és tehetséges böllér őrzi a hagyományokat és öregbíti a mesterség hírnevét.

 


(FM Sajtóiroda)

 

A nak.hu képgalériája az eseményről (fotó: Gyulai Tóth Zoltán/NAK)

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám