Vármegyei hírek

Tolna megyében 2016. november 2. és december 9. között szervezte meg és bonyolította le a pályaorientációs üzemlátogatásokat a NAK megyei igazgatósága.

 


A megyében a 2016-ban a vállalkozók által jelzett hiányszakmák közül hármat mutattak be: pék, tejipari szakmunkás és mezőgazdasági gépész szakmákat. Tolnában tíz üzem vállalta, hogy bemutatja a szakmák szépségeit és közelebb viszi a diákokat a szakmai munkához. A programban hét pékség mutatta be a pék szakmát, két gazdálkodó a mezőgazdasági gépész szakmát és egy nagyvállalat a tejipari szakmunkások mindennapi feladatait.
Az üzemlátogatásokon összesen több mint 350 pályaválasztó fiatal vett részt. Visszajelzéseik alapján igen sikeresnek tekinthető a rendezvénysorozat, a diákok nagyon érdeklődőek, ami abból is látszott, hogy interaktívvá váltak a „bejárások”. A mezőgazdasági gépész szakma bemutatásakor például felülhettek a gépekre, megmutatták nekik az eszközöket (eke, kultivátor, borona, tárcsák stb.), és az ott jelenlévő gépkezelő elmagyarázta működésüket.


A pék szakma bemutatásakor láthattak a diákok kisüzemi pékséget, és betekintést nyerhettek egy igazi nagyüzem mindennapjaiba is, ahol a lehető legmodernebb technológiával folyik a termelés. A pékek különböző kenyérféléket készítettek, és működés közben láthatták a nebulók a gépeket, berendezéseket (kiflisodró, osztó -, dagasztó -, nyújtógépeket stb.). Látványos része volt a látogatásnak a fonási technikák bemutatása is.

 

 

 

A tejipariszakmunkás-képzéshez kapcsolódóan a Tolnatej Zrt. volt a vendéglátó, és itt is szívesen fogadtak minden érdeklődőt. Bemutatták az egész termelési folyamatot a tej beérkezésétől egészen a késztermékig. Megtekinthették a tej átvételét lebonyolító csarnokot, az ott dolgozó szakemberek elmagyarázták, milyen vizsgálatokon kell végigmennie a tejnek, illetve a tisztaságra vonatkozó szigorú szabályozást is ismertették. Az üzem egyes részeibe élelmiszerbiztonsági előírások miatt nem mehettek be az érdeklődők, azonban egy üvegfolyosón keresztül is megnézhették a folyamatokat, illetve egy tájékoztató rövidfilmet is megnézhettek, így az egész termelési folyamat nyomon követhető volt.


A NAK programban részt vevő szakmai partnerei a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ két tankerületére, a megyei kormányhivatal foglalkoztatási főosztályára, a szakképző iskolákra és a partner vállalkozások voltak.

 

(NAK)

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám