Vármegyei hírek

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Győr-Moson-Sopron megyei szervezete több programot is szervezett az elmúlt hetekben.

 


A NAK Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatóságának szervezésében helyi általános iskolások látogatták meg a Kapuváron üzemelő Ambrózia Kenyér Kft-t. A program célja a pék szakma és a helyi termékek népszerűsítése volt. A látogatás során a tanulók megismerkedhettek egy jól felszerelt pékség- és cukrászüzem mindennapjaival, a korszerű berendezésekkel.
A vállalkozás ügyvezetője felajánlott mindenkinek egy-egy alkalmi látogatást is. Továbbá támogatásáról biztosított mindenkit, hogy a jövőben náluk gyakorlati- és munkalehetőséghez is juthatnak majd a pék, illetve cukrász szakmát választók.


Bemutatkoztak az élelmiszeripari- és agrárszakmák


Három állomásból álló roadshow keretében mutatkoztak be a pályaválasztás előtt álló érdeklődőknek a megyei élelmiszeripari és mezőgazdasági szakképző iskolák és vállalkozások.
A 2016. november végén, december elején Sopronban, Csornán és Győrben megtartott rendezvényeken diákok, szülők, általános iskolai vezetők, tanárok ismerkedhettek meg a megye élelmiszeriparával, mezőgazdaságával. A résztvevők információkat kaphattak a megyében működő 6 szakképző iskola 27 képzéséről, illetve 12 helyi vállalkozás működéséről.
A résztvevő szakképző iskolák: Arany János EGYMI, Óvoda Általános Iskola, Szakiskola; Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakképző Iskola; Roth Gyula Erdészeti, Faipari Szakközépiskola és Kollégium, és kertészeti képző telephelye, a Lippai János Kertészeti Szakképző Iskola és Kollégium; Soproni Kozmutza Flóra EGYMI Általános Iskola és Szakiskola; Soproni Szakképzési Centrum Berg Gusztáv Szakközépiskolája; Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium
A résztvevő vállalkozások: Ambrózia Kenyér Kft.; Aphrodité Virág Kft.; Darnó Hús (Funkció Kft.); Hipp Kft.; Kapusprint 90 Kft.; Pedró Pékség Kft.; Peresztegi Pékség; Sódér Húsfeldolgozó Kft.; Sokoró Kft.; Taschner Bor- és Pezsgőház Kft.; Tutti Kft.; Zöld Zóna Virágszalon.


Pályaválasztási kiállítás


2016 novemberében került sor az általános iskolai tanulók részére meghirdetett hagyományos megyei pályaválasztási kiállításra. A rendezvényeken – erősítendő az élelmiszeripari és mezőgazdasági szakmákat – részt vett a NAK megyei szervezete is. A kamarai standon információt kaptak az érdeklődők a hat megyei szakképző iskolában folyó képzésekről, illetve a NAK gyakorlati helyekkel kapcsolatos szerepéről.

 


Miből lesz a popcorn?


Az élelmiszeripari és mezőgazdasági szakmák népszerűsítésének jegyében újabb üzemlátogatásra került sor általános iskolás tanulóknak. Ezúttal a mosonudvari Lajtamag Kft. vetőmagüzemében jártak mosonmagyaróvári diákok.
Az iskolások hasznos információkat kaptak a vállalkozás tevékenységéről, kutatás-fejlesztési eredményeiről. Megtudták, hogy az általuk is jól ismert popcorn, hogyan, milyen munkafolyamatok után kerül a zacskókba, illetve, hogy mi szükséges egy jó minőségű vetőmag előállításához.
Az elsősorban pénzügyi, informatikai szakmák iránt érdeklődő gyerekek figyelemmel hallgatták, hogyan működtet egy mezőgazdasági vállalkozás egyedülálló, szoftvervezérelt raktározási rendszert, hogyan működik egy szárító-tisztító-osztályozó berendezés.
A látogatás során az iskola tanárai együttműködési szándékukat jelezték a NAK részére azzal kapcsolatban, hogy szakgimnáziumi tanulóik bővebb információkat kaphassanak élelmiszeripari és agrárinformatikai aktualitásokról.

 


(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám