Vármegyei hírek

Szabolcsban-Szatmár-Bereg megyében is lezárták az idei Magyarok Kenyere rendezvénysorozatot. Több önkormányzat és intézmény kapott lisztadományt.

 


A Magyarok Kenyere program az egyik legékesebb bizonyítéka annak, hogy nagy bajban és nemes célok érdekében a magyarok képesek összefogni – mondta november 21-én Rácz Imre, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke az eseménysorozat záró rendezvényén. A kezdeményezés 2011-ben indult, és az évek alatt egyre ismertebb és elfogadottabb lett, így nem csak a felajánlók száma illetve az összegyűjtött búza mennyisége nőtt, de az adományból részelők köre is bővült.
A nagydobronyi Irgalmas Szamaritánus Református Gyermekotthon és a romániai Szatmárhegy önkormányzata mellett Beregdaróc, Beregsurány, Hefejércse, Geszteréd, Márokpapi, Rozsály, illetve a júniusban viharkárt szenvedett települések, az Apagyért Közalapítvány, a nyíregyházi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, a Nyíregyházi Gyermekjóléti Alapellátási Intézmény, a Magyar Vöröskereszt és a Református Karitász képviselői vehették át jelképesen a lisztet. A 72 fő adományozó jóvoltából összegyűlt búzából készült lisztből a legrászorulóbbaknak juttatnak majd el a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódóan.


A viharkárt szenvedett erdőháti településeket képviselő Sztolyka Zoltán, Rozsály polgármestere szomorú adatokat sorolt: náluk a hivatal épületét még mindig fólia fedi, de 15 lakóházzal is ez a helyzet. Bár ezt a gondot nem veszi le a kapott adomány a vállukról, de mindenképpen segíti az ott élők mindennapjait, és egy kis biztatást is ad számukra a tudat, hogy nehéz helyzetükben nincsenek teljesen elfeledve.
– A feljegyzések szerint a szatmári térségben 1725-ben volt ekkora jégverés: abban bízunk, hogy most legalább háromszáz évig elkerül bennünket minden baj – próbálta a humorosabb oldalról felfogni helyzetüket a polgármester, amikor megköszönte az adományokat.

Az adományozottak képviselői


(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám