Vármegyei hírek

Idén, immár huszadik alkalommal rendezték meg Békéscsabán Magyarország egyik legnagyobb gasztrokulturális eseményét, a Csabai Kolbászfesztivált.

 


A rendezvényre a hagyományoknak megfelelően október végén, október 28-31. között került sor. Az esemény az elmúlt évekhez hasonlóan százezres tömeget vonzott Békéscsabára és környékére.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés megyei igazgatóságának standja a mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítási sátorban volt megtalálható, ahol még a pénteki nyitónap délelőttjén a megyei igazgatóság által szervezett rajzpályázat eredményhirdetésével kezdték a napot. A békéscsabai óvodáskorú gyermekek között meghirdetett pályázat témája a „disznótoros élményeim” volt, melyre összesen száznyolc darab pályamű érkezett be. A díjakat a szakmai zsűri által kiválasztott díjazottaknak Kulcsár László, a NAK Békés megyei elnöke adta át.


Az eredményhirdetés után kezdődtek el a látványkonyha-főzések és -kóstoltatások, melyek a fesztivál pénteki és szombati napján folyamatosak voltak. A házigazda Kulcsár László volt (alábbi képen, középen), aki többek között együtt főzött Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkárral, Vantara Gyula és Dankó Béla országgyűlési képviselőkkel, Szarvas Péterrel, Békéscsaba polgármesterével, Becsei Lászlóval, a Békés Megyei Központi Kórház főigazgatójával. Az ételek megfelelő ízéért és a szakmai irányításért Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnöke, Venesz-díjas mesterszakács volt a felelős.


Számos finomság készült el a két nap alatt, a csabai disznótorostól a csabai finomfalatokon át a huszártokányig. Közös volt az ételekben, hogy mindegyik kötődött a békéscsabai tájjellegű ételekhez, alapanyagokhoz. A látványkonyha mellett a kamara fontosnak tartotta, hogy a megyei tagok közül néhányuknak piacot biztosítsanak, így különböző ízvilágú lekvárosok, mézesek, tökmagolajosok és gyümölcsárusok színesítették a kamarai standot a fesztivál egész ideje alatt.


(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám