Vármegyei hírek

Idén 19. alkalommal rendezték meg a berettyóújfalui Kabos Endre Városi Sportcsarnokban a „Bihari Számadó Napok” eseményt 2016. október 14. és 15. között.

 


A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Berettyó Kulturális Központ által szervezett rendezvény alkalmával a térség mezőgazdasági, kereskedelemi és az ipari szereplői mutatkoztak be közösen, továbbá színes programok várták az érdeklődőket. A NAK standján a falugazdászok kihelyezett ügyfélszolgálatot tartottak. A kamara termelői piacot is működtetett, ahol helyi termelők ingyenesen kiállíthatták, értékesíthették termékeiket (olaj, méz, sajt, befőtt, lekvár, tészta, sütemény stb.). A térség kézműves termékeit is megcsodálhatták az érdeklődők.
Szabó Sándor, a NAK Hajdú-Bihar megyei szervezetének elnöke köszöntőbeszédében kiemelte a számadás jelentőségét a mezőgazdaságban.
– Mind a növénytermesztésben, mind pedig az állattenyésztésben számot kell adni az éves eredményekről. A térség gazdái méltán lehetnek büszkék magukra – jegyezte meg.


Szabó Sándor különdíjat is átadott, amelyet idén az „Apáti Ízek” (Körösszegapáti Nagyközség Önkormányzat – Szociális Szövetkezet) érdemelte ki. Kissné Gyarmati Ágnes, a NAK megyei igazgatója a termékdíjakat adta át az első helyezett Magyarhomorog Községi Önkormányzat – Szociális Szövetkezet számára.
A rendezvényhez kapcsolódva egy szakmai fórum is zajlott. Legény Ágnes, a NAK pályázati szakértője a hamarosan megjelenő, fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatásról tartott előadást. A Széchenyi kártya programról beszélt Posta János, az OTP Bank vállalkozói kapcsolattartója. A Széchenyi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola igazgatója, Molnár Magdolna a megyei agrár-szakképzés helyzetéről számolt be.  Végül Tasi Viktor az üzleti informatika specialistája tartotta meg „Hogyan profitálj a generációs különbségekből a neten?” című előadását.

 

(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám