Vármegyei hírek

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Somogy Megyei Igazgatósága május 30-án REL fórumot és kerekasztal beszélgetést szervezett Kaposváron.

A rendezvény fő célja az volt, hogy a Vidékfejlesztési Program Rövid Ellátási Láncok pályázatán minél többen sikerrel induljanak Somogyban is. A pályázat ugyan még nem jelent meg, de a felkészülést ideje elkezdeni. Mivel ez a lehetőség főleg az őstermelőket, mezőgazdasági mikrovállalkozásokat, egyesületeket, helyi szervezeteket és önkormányzatokat érinti, ezért a szép számú résztvevő főleg közülük került ki. Mellettük szaktanácsadók is részt vettek még az eseményen.

A fórumon részben olyan szakértők jelentek meg, akik a leendő pályázattal kapcsolatban felmerülő kérdésekre már válaszolni tudnak, mert a támogatás koncepciójának kidolgozásakor is jelen voltak. Továbbá olyan szakemberek is részt vettek az eseményen, akik a helyi értékesítés fogyasztói hátterét, tehát a vevőt a legjobban ismerik és igényeit képesek tolmácsolni a termelőknek a sikeres piaci megjelenés érdekében.

A fórumot a helyi Széchenyi Programiroda tájékoztatója nyitotta meg. Ezek után Tószegi Orsolya EMVA REL referens - az Agrár-Vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság EMVA Stratégiai Főosztályáról - elmondott mindent, ami már tudható a Vidékfejlesztési Program nyújtotta támogatásról. A résztvevők megtudhatták, kinek érdemes majd pályázni, hány fős kell legyen minimum egy REL csoport és milyen további lehetőségek (például termelői csoporttá alakulás) és buktatók rejlenek majd a pályázatban.
Dr. Kujáni Katalin innovációs referens - a Földművelésügyi Minisztérium Mezőgazdasági Főosztályától - ismertette a helyben történő értékesítés hagyományait, lehetséges formáit és a nemzetközi sikeres jó példákat.

Végül Dr. habil Szente Viktória egyetemi docens - a Kaposvári Egyetem GTK Marketing és Kereskedelem Tanszékéről - elhozta a siker kulcsát a résztvevőknek, azaz megismertette a helyi élelmiszerek fogyasztói megítélését.

Az előadások után a jelenlévők egy jó hangulatú és kérdésekkel teli kerekasztal-beszélgetést tartottak. A rendezvény tapasztalatai alapján még az idén folytatás következik, ahol a megyei konkrét ötletek, potenciális csoportok kaphatnak személyre szabott tanácsokat a meghívott szakértőktől.

(NAK)

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám