Vármegyei hírek

A NAK falugazdászai, a növényvédelem és a Vidékfejlesztési Program aktualitásai is szóba kerültek a hajdúsági gazdák találkozóján.

Kiemelten fontos a falugazdászok segítsége az európai uniós források teljes mértékű lehívásában – mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar megyei igazgatósága által április 4-én megrendezett fórumon. Mint fogalmazott, a mezőgazdaság magyarországi fejlődésének aktualitásai közül az öntözés fejlesztése elengedhetetlen, ezen belül nem csak a technológiák korszerűsítése, hanem az öntözött mezőgazdasági területek nagyságának növelése is indokolt. Ugyanis így növekedhet a termésmennyiség, a minőség és a termelés biztonsága is. Mindemellett szerinte figyelemmel kell lenni az ár- és belvízvédelemmel veszélyeztetett területekre.
Az eseményre több mint száz gazda volt kíváncsi. A település és a környék termelőin kívül a rendezvényre szerte a megyéből – Szentpéterszegről, Püspökladányból, Hajdúszoboszlóról, Debrecenből – érkeztek érdeklődők. A fórumot egyébként Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés elnöke köszöntötte, majd Szőllős Sándor, Bocskaikert polgármestere nyitotta meg.

Szabó Sándor, a NAK megyei elnöke köszöntőjében többek között elmondta, hogy a kamara egyik kiemelt feladata a gazdák, a tagok tájékoztatása, amit ilyen fórumokkal lehet a leghatékonyabban biztosítani.

A növényvédelem szabályozásának változásairól, a növényvédelmi szakirányítói rendszer újdonságairól, az új szerződéses rendszerről Dr. Tarcali Gábor, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara elnöke beszélt. A gazdálkodókat leginkább a növényvédelmi gépek felülvizsgálati eljárása érdekelte. Az előadó hangsúlyozta, hogy a mobil műszaki vizsgálatra előzetesen kell időpontot és helyszínt egyeztetni, ott a gépeket tiszta, a műszaki vizsgálatra alaposan felkészített állapotban szükséges bemutatni. A növényvédő szerek megfelelő célba juttatása ugyanis kizárólag a jól beállított, precízen működő gépekkel lehetséges.

Az előadásokat Fodor Zoltán, a NAK Mezőgazdasági Szakterület igazgatója zárta a Vidékfejlesztési Program pályázatai általános feltételeinek és aktualitásainak ismertetésével.

Az előadásokat végén az interaktív beszélgetések során szóba került a bürokrácia csökkentés folyamata, a földárveréseken bérlettel terhelten megvásárolt földek illetékfizetési kötelezettsége, az ÖKO-AKG vegyszerek használhatósága és a fiatal gazda pályázat kiírása is.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám