Vármegyei hírek

Megyei osztályvezetői ülést tartott 2016. február 23-án a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar megyei szervezete, melynek célja a szakmai osztályok 2015. évi értékelése és a 2016. évi munka előkészítése volt. A megbeszélésen részt vett Papp Gergely, a NAK szakmai főigazgató-helyettese is.



Szabó Sándor a NAK Hajdú-Bihar megyei szervezetének elnöke a kamarai megyei osztályok 2015. évi munkáját értékelte majd Kissné Gyarmati Ágnes ismertette a megyei osztályok működésének kereteit és az eljárási rendet. Ezt követően Papp Gergely szakmai főigazgató-helyettes bemutatta a NAK megyei és országos osztályainak 2016. évi működésének tervezetét, meghatározta az elvégzendő operatív és szakmai feladatokat. Ismertette az országos mezőgazdasági osztályülések követendő példáját, mely véleménye szerint mind szakmai tartalomban, mind látogatottságban magas szintet képvisel. Célul tűzte ki az élelmiszeripari osztályülések színvonalának, látogatottságának növelését oly' módon, hogy az osztályértekezletekre az vezetőkön kívül mindazokat meghívnák, akiket a szakmai előadások érdekelnek.
A főigazgató-helyettes témajavaslatokat fogalmazott meg a 2016. évi osztályülések munkatervéhez. Kitért arra is, hogy a megjelent Vidékfejlesztési Programban mekkora lehetőségek rejlenek a mezőgazdasági termelők, a mikro- és kisvállalkozások számára. A GINOP-ban pedig lehetőség nyílik a jövőben a nagyobb vállalkozások számára is jelentősebb mértékű támogatás elnyerésére. Elmondta, hogy egy beadott európai bizottsági javaslat ésszerűsítéseket tartalmaz a zöldítés kapcsán, ugyanakkor ennek kimeneteléről még nincsenek információk.
Szó volt továbbá a rövidesen használatba vehető egységes gazdálkodási naplóról, amelyet bárki ingyenesen igénybe vehet a NAK honlapján keresztül. Az év második felének egyik legnagyobb feladatát az őstermelői igazolványok cseréje fogja jelenteni. 2016. december 31-el megszűnnek a papíralapú igazolványok. A régi őstermelői igazolványt egy kártya fogja váltani, mely minden fontos adatot tartalmazni fog a termelőről.


Az ülés további részében az osztályvezetők tettek fel kérdéseket, illetve osztották meg tapasztalataikat, javaslataikat.
Eisler József, a NAK Hajdú-Bihar megyei dohány és dohánytermék osztályvezetője vázolta a dohánytermesztési ágazat legégetőbb problémáit, előrevetítve a teljes magyarországi dohánytermesztés megszűnésének lehetőségét a 2017-es évre. Ismertette a szerinte megoldást jelenthető javaslatait, majd nyomatékosan kérte az agrárkamarai elnökséget, hogy mindent tegyenek meg a probléma megoldásának érdekében.
Ádány József, a NAK Hajdú-Bihar megyei Állattenyésztési és Halgazdálkodási osztályvezetője aggodalmát fejezte ki a hazai tejtermelők helyzete miatt. Megjegyezte, hogy a kapott támogatás a fennálló problémákat nem oldja meg, csak tűzoltásra elég, a bajt pedig a tej felvásárlási árának alacsony szintje okozza. Felhívta a figyelmet a kormányzat szerepének fontosságára a probléma megoldásában.
Papp István, a NAK Hajdú-Bihar megyei Húsfeldolgozási osztályvezetője megosztotta tapasztalatait a sertéshús áfacsökkentésének hatásairól, amely szerint a kezdeti forgalomnövekedés után csökkent a kereslet a sertéshús iránt. Ez megmutatkozik a vágási darabszám erőteljes csökkenésében. Hozzátette, hogy a sertéshús felvásárlási ára jó ideje csökkenő tendenciát mutat, mely a sertéstartókat is nehéz helyzetbe hozza, hozzájárulva ahhoz, hogy veszteséget termelnek minden egyes állaton. Kitért továbbá a spanyol és egyéb európai országokból behozott sertéshúsokra, melyek tovább gyengítik a hazai húságazat szereplőit, valamint azt a kitűzött célt, mely szerint növelni kell a hazai sertésállomány létszámát.
Daróczi Lajos, a NAK Hajdú-Bihar megyei Agrár-Környezetgazdálkodási, Vízgazdálkodási és Innovációs osztályvezetője pedig felhívta a figyelmet a pályázatok közbeszerzéssel összefüggő nehézségeire.
Szabó Sándor elnök zárásként megköszönte a jelenlévők részvételét, konstruktív, előre mutató javaslatait, amelyek az osztályok 2016. évi munkáját nagymértékben elősegíthetik.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám