Vármegyei hírek

Március 1-én a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun Megyei Szervezetének székházában „Jelentős vízgazdálkodási kérdések, a Duna-Tisza közének öntözővíz ellátottsága és belvízi helyzete” címmel hirdette meg egyeztető fórumát Domján Gergely, a NAK Bács-Kiskun megyei elnöke a témában érintett, még működő vízgazdálkodási társulatok, közigazgatási szervek és a víz-felhasználók, gazdálkodók, valamint a további igénylő érintettek részvételével, a hatékony információcsere érdekében.

 


A tájékoztató megbeszélésen Domján Gergely elnök expozéját követően a vízgazdálkodási szakterület szakértői, Ifj. Hubai Imre a NAK vidékfejlesztésért felelős országos alelnöke, valamint a területileg illetékes Vízügyi Igazgatóságok képviselői, Telkes Róbert igazgató az ADUVIZIG képviseletében és Kádár Mihály műszaki igazgató helyettes az ATIVIZIG képviseletében tájékoztatta a meghívottakat.
Domján Gergely bevezetőjében elmondta, hogy a megoldandó vízgazdálkodási helyzet, illetve a vízprobléma is tájegységenként változik. Bács-Kiskun megye vízgazdálkodását a Duna és a Tisza vízgyűjtő területe határozza meg, ahol főként két vízügyi igazgatóság az illetékes. A vízügyi társulatokra vonatkozóan elmondható, hogy a valamikori 130 vízgazdálkodási társulatához képest jelenleg már csak 30 társulat működik. A még meglévő társulatok, szellemi bázisként működtek, meg kellett volna őket tartani, a helyi vízügyi problémák megoldása érdekében.


Ifj. Hubai Imre elmondta: a Kamarának még nincs egyértelmű véleménye a vízgazdálkodásról, szeretnénk öntözésre, állattartó telepek vízellátására, meliorációra, árkok, árterületek, külterületi utak rendbetételére forrásokat, azonban ennek előmozdítása során számtalan problémába ütközik a Kamara. A Belügyminisztériummal 2014 óta konstruktív együttműködésben dolgozunk, a belvízi, aszály, öntözővízi szakterületen felmerülő problémák megoldásában. Számítanak a Kamara véleményére, a kamarai tagságtól jövő igényekre, véleményekre. Ugyanakkor Magyarországnak az Uniós irányelvek feltételeit is teljesítenie kell, ezek mentén van lehetőség a források igénybevételére. A Kamara jelenleg egy vízgazdálkodási stratégia kidolgozásán dolgozik.
A vízügyi igazgatóságok képviselői beszámoltak az illetékességi területüket érintő belvízi helyzetről, a társulatoktól átvett csatornák és hozzájuk tartozó műszaki háttér hiányosságairól, valamint a megyei tározó kapacitásról. A szakmai nap második felében a jelenlévő gazdálkodók kifejthették véleményeiket az elhangzottakkal kapcsolatban és kérdéseket tehettek fel a szakértőknek, helyi vízügyi problémáikkal kapcsolatban.
Zárszóként Domján Gergely megyei elnök hangsúlyozta, tekintettel a téma fontosságára, hogy a megbeszélés egy hosszú távú eredményes párbeszéd kezdete kell legyen, majd megköszönte a jelenlevőknek, hogy tudásukkal hozzájárultak a szakmai nap megtartásához.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám