Vármegyei hírek

2014. szeptember 20-ánKehidakustányKözség Önkormányzata, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Zala Megyei Szervezetének közös szervezésében, nagy sikerrel került megrendezésre a hagyományteremtő szándékkal életre hívott „II. Kehidakustányi Labdarúgó Torna” kamarai sportesemény.

A rendezvényt rövid, ünnepi köszöntő beszédeikkel Lázár István Kehidakustány polgármestere, Süle Katalin a NAK Zala megyei elnöke, valamint Vigh László országgyűlési képviselő nyitották meg. A futballtornára hat csapat nevezett be, így a zalai játékosok mellett a budapesti központ, valamint a Csongrád megyei igazgatóság dolgozói is versenybe szálltak a vándorkupáért, melyet az elmúlt évben a NAK Zala megyei szervezetének csapata őrzött.Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelősállamtitkár, a kamara mikro-kis és középvállalkozásokért felelős országos alelnöke is részt vett a rendezvényen, játékosként is erősítve a budapesti csapatot.

focikupa2

Az ünnepélyes megnyitót követően kihirdetésre kerültek az egymással megmérkőző csapatok nevei, majd kezdetüket vették a játékok. Az első körökben egymással párhuzamosan, két pályán is folyamatosan zajlottak a mérkőzések, szigorú futballbírók irányítása mellett. A vidám hangulatról a kamara lelkes szurkoló-kollégái gondoskodtak, akik folyamatosan buzdították a versenyben résztvevő játékosokat.

focikupa1

Az órákon át tartó mérkőzések eredményeképpen, végül a Bükkös BF Kft. gyűjtötte a legtöbb pontot, hajszállal megelőzve a NAK zalai csapatát.

focikupa3

A rendezvény, valamennyi résztvevő, játékosok és szurkolók megelégedettségére, remek hangulatban telt és egyöntetű véleményként hangzott el, hogy a kamarai focikupát 2015-ben újra meg kell rendezni. A játékok és az eredményhirdetés végeztével a záróbeszédekre majd az ünnepélyes díjátadóra, többek között a „Vándorkupa” átadására került sor, valamint a tavalyi évtől eltérően, az idei évben már a legjobb egyéni teljesítményt, a gólkirályt és a legjobb kapust is díjazták.

 focikupa5

A vándorkupával a győztes zalai Bükkös BF Kft. csapata egy évig büszkélkedhet, és a következő tornáig őrizheti azt.

focikupa6

A futballtornát színesítve, és a rendezvény hangulatát családiasabbá és még vidámabbá téve, a szervezők az „utánpótlásról” sem feledkeztek meg. A ZTE FC óvodáskorú csapatának részvételével szórakoztató gyerek-focitornára is sor került. A vidám játékot követően a kis focisták apró kamarai ajándékokat kaptak a Zala megyei szervezet dolgozóitól, majd a gyerekek, külön a kicsik részére felállított játszótéren és a népszerű ugrálóvárban élvezhették tovább a programokat.

A rendezvény a díjátadót követően egy jó hangulatú, közös szabadtéri ebéddel zárult, amelynek során a szurkolók és játékosok közösen értékelhették ki egymásnak a torna eseményeit.

A labdarúgó torna több tekintetben is hasznos rendezvénynek bizonyult, mivel a sporteseményen, nem csak a kamarai tisztségviselőknek és dolgozóknak, de a térségben tevékenykedő tagság számára is remek lehetőséget biztosított az egymással történő közvetlen találkozásra, kötetlen beszélgetésekre, ismerkedésre. A rendezvény a játékok mellett lehetőséget biztosított egy hosszú hétvégével egybekötött pihenésre is a résztvevők számára, hogy a játékokon túl megismerkedhessenek a térség gyógyfürdő-és gasztrokultúrájával, valamint a környező táj szépségeivel is.

(NAK)

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám