Vármegyei hírek

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád-Csanád Megyei Igazgatósága „Szakmakóstoló” pályaorientációs hetet tart 20 felsőtagozatos diák számára az AASZC Bartha János Kertészeti Technikum bevonásával.


A kertésztechnikus szakma került fókuszba, az első napon a parképítés volt a téma. A köszöntést követően kiscsoportokat alakítottak ki, a 20 főt hat csoportba osztották, majd balesetvédelmi és járványügyi előadást tartott a programvezető tanár. A parképítéshez szükséges alap biztosítása érdekében az iskola parkjában fás és lágyszárú növények bemutatásával kezdődött a szakmai program. A bemutatás mellett a tanulók testközelből ismerkedtek a növények részeivel, megfoghatták, megismerték az egyes növényeket. Ezt követően minden kiscsoport kapott egy-egy tabletet, amely segítségével faértékelést végeztek. Megmérték a fákat, majd egy alkalmazás segítségével elvégezték az értékelést.

A szünet után az iskola számítástechnikai termében a CAD programmal ismerkedtek, illetve rövid, parképítéshez kapcsolódó részfeladatokat végeztek. Majd egy közeli parkban megismerkedtek egy új park tagolásával, felépítésével, és szintező műszerrel szintezési feladatot végeztek. Ezt követően az iskola gyakorlókertjében térkőrakást tanultak, elkészítették az alapját, illetve a térkő lerakását gyakorolták. Magaságyást készítettek előre gyártott elemekből.

A második napon a virágkötés volt a téma. A gyerekek a kecskeméti arbarétumban ismerkedtek szabadtérben fás- és lágyszárú növényekkel. A hangsúly – a napi téma miatt – a lágyszárú növényeken volt. Itt az egyes vágott virágként is használ növényeket természetes környezetükben is láthatták. Növényekkel való ismerkedés kiscsoportokban, egy játék keretében történt, ahol minden csoport kapott egy térképet, és keresztrejtvény formájában kellett beazonosítani a növényeket. A Flora-Land virágkötészeti szakáruházban ismerkedtek a virágkötészethez használható növényekkel, kellékekkel, kiegészítőkkel. A délutáni program az iskola tanműhelyében virágkötészet volt.


(nak.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám