`

A NAK Vidékfejlesztési és Szaktanácsadási Igazgatósága által szervezett „Kistermelők a diverzifikáció útján” című tanulmányút-sorozat második eseményét a zalaszentgróti kistérségben tartották október 28-án. A tanulmányút megszervezésében a Zala Termálvölgye Egyesület vidékfejlesztési helyi akciócsoport (HACS) működött közre. A tanulmányút során az érdeklődők megismerték a helyi termékek értékesítését támogató rövid élelmiszerlánc (REL) modell egyik hazai jó gyakorlatát, a Nyitott Porta-hálózatot.


A Nyitott-Porta hálózat egy olyan védjegyrendszer, mely a minőségi helyi termékeket élménybe csomagolva népszerűsíti. A termékeket turisztikai és tudásátadási szolgáltatásokkal összekapcsolva egyedi programként kínálja a potenciális fogyasztóknak, így segítve a helyi gazdaság megerősödését. A nyitott porta-védjegyes termelők vállalják, hogy előzetesen meghirdetett nyílt napok és más közösségi események (pl. disznóvágás, borkóstoló, szakmai előadások, nyitott porták éjszakája) alkalmával – évente legalább 12-szer – fogadják az előzetesen regisztrált érdeklődőket. Regisztrálni és a programkínálatot megtekinteni az erre kialakított, keresőfelülettel ellátott weboldalon lehet.

A hálózat egy alulról jövő kezdeményezés, melynek minden részletét a tagok közösen dolgozták ki. A hálózatot működtető Zala Termálvölgye Egyesületre ebben a rendszerben egyfajta inkubátorszerep hárul. Ennek keretében egyrészt professzionális marketingeszközökkel kell támogatnia azt, hogy a hálózatot minél szélesebb körben megismerjék, másrészt forrást kell teremtenie azokhoz a fejlesztésekhez (pl. esőbeálló, vendégvécék kialakítása), melyeket a tagoknak meg kell valósítaniuk, hogy nyitott portaként tudjanak működni.

A Zalaszentlászlón megtekintett hálózati tag Gyógynövények Völgye Szociális Szövetkezet élelmiszerhigiéniai feltételeknek maradéktalanul megfelelő lepárlót, szárítót és léüzemet működtet (alsó képen az egyik üzem). Nemcsak a saját, biominősítésű alapanyagait dolgozza fel, hanem bérfeldolgozást is vállal, így egyrészt saját fenntarthatóságát tudja biztosítani, másrészt a környező kistermelőket is hozzásegíti ahhoz, hogy magasabb hozzáadott értékű terméket tudjanak előállítani. A bérfeldolgozás köti le a feldolgozókapacitás 90%-t. A termelést állatsimogatóval és fűszerkerttel ellátott szálláshelyükre alapozva tematikus programokkal (pl. életmódtábor, csapatépítő, ismeretterjesztő programok) egészítik ki. Ezen kívül van egy termelői boltjuk, ahol nemcsak a saját, hanem a környező gazdák termékeit is értékesítik, és amit programok kapcsán foglalkoztató helyiségként is hasznosítani tudnak. Hat éve fejlesztik a gazdaságot, fejlődési céljuk nem a specializáció és a méretnövekedés, hanem komplex tevékenységi kör kialakítása a tevékenységek közötti kapcsolódási pontok megtalálásával.

Zalaszentgróton a hálózat másik tagjával, a 60 éve működő Skapér Családi Méhészet munkájával ismerkedhettek meg az érdeklődők. A 300 méhcsaládból álló méhészetben tartott foglalkozási bemutatón mindent meg lehetett tudni a méhészkedésről, ebben az üvegkaptár is segített. Ebben a családi gazdaságban előremutató, hogy már a fiatalabb generáció is megtalálta a helyét, méhészeti eszközöket forgalmazó és propolisz-tartalmú kozmetikumokat előállító céget alapítva egészítik ki a mezőgazdasági munkát. A hálózat tagja szintén az az országosan elismert zalacsányi Farm Inn Fogadó is, amely helyi alapanyagokból készült ételeket kínál „slow food” étteremként, és kapcsolódik hozzá helyi gazdaság és szálláshely szolgáltatás is.

A szervezők külön örömére a tanulmányúton több olyan kistermelő és szakember is részt vett, akik a korábbi alkalommal is jelen voltak. Tartalmas beszélgetések, szakmai kapcsolatok alakultak ki a résztvevők között, a „szomszédolós” tanulmányút elérte célját.


(NAK/Nagy Anikó)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám