`

A paradicsomszezon esős kezdete kockáztatja az észak-kaliforniai betakarítás késését és befolyásolják azt az ártárgyalások is. Az első becslések szerint a termelők 10%-os terméscsökkenést várnak a tavalyi szezonhoz képest 


Április elején ugyan megkezdődtek a kiültetési munkák felső Central Valley-ben, de a heves esőzések miatt lelassultak, mert az megakadályozta a földre való kijutást.
– Szombaton kezdtük a munkát a rizsföldeken, tegnap befejeztük az első napraforgó tábla vetését és a paradicsom palánták ma mennek ki! Elfoglaltak vagyunk, remélem a délutáni eső előtt végzünk! – írta egy termelő a Twitteren április 15-én.

Az IEG Vu forrásai megerősítették, hogy a sikertelen kezdést követően a kiültetés lendületet vett az elmúlt hetekben.
– A palántázás várhatóan késő májusra befejeződik – nyilatkozta egy termelő a szakportálnak.

Ez azt jelenti, hogy a betakarítás kezdete augusztus 1-jéig elnyúlhat, ami kisebb hozamot és magasabb későiszezon-prémium kifizetését eredményezné a termelők részére. Megbízható források alapján, az első becslések szerint a termelők 10%-os terméscsökkenést várnak a tavalyi szezonhoz képest és a tényleges termőterület is csökken 6070 hektárral az eredetileg becsült 95100 hektárhoz képest.

A számítások szerint a tényleges 89030 hektáron a tavalyi 112 tonna/hektár termésátlaggal 9,98 millió tonna termés lenne. De a 10%-os hozamcsökkenést is figyelembe véve is csak 101 tonna/hektárt használnak, akkor csak 9 millió tonna körüli termésre számíthatnak. Eredetileg az USDA februári előre jelezése még 10,97 millió tonna alatti termésmennyiségről szólt.

A kaliforniai paradicsomtermelők szövetkezete (CTGA) még nem adott ki semmilyen nyilatkozatot az ármegegyezésről, így az már zsinórban második éve a szezon alatt lesz aláírva. Tavaly februárban az első megállapodást a Stanislaus Food Products írta alá 82,7 USD/tonna árral, ezt követte másik 5 feldolgozó megállapodása júliusban 81 USD/tonna árral. A cégek listájáról a Morning Star feldolgozó hiányzott a legjobban, akik külön írtak alá a termelőikkel. Ez az a cég, amely a paradicsomtermelés 30%-át képviseli Kaliforniában, és 80,5 USD/tonna alapárat fizetett a termelőknek, valamint későiszezon-felárat és Brix-prémiumot.

Néhányan úgy gondolják, hogy az alacsonyabb ár a vállalat nagy mennyiségű nyersanyagvásárlásán alapult, míg mások elkezdtek kételkedni a CTGA erejében, mivel néhány feldolgozó a szövetséget megkerülve, közvetlenül a termelőkkel állapodott meg. Ezt a szervezet nem hagyta annyiban és perre ment. (lásd az erről szóló híranyagunkat)


(NAK/Csép Adrienn és Fodor Zoltán – Forrás: IEG Vu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám