Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Miközben már azt is szinte fillérre pontosan tudjuk, mennyi a felhalmozott megtakarítás a párnacihákban, az utóbbi években alaposan felértékelődött földvagyonról inkább csak óvatos becsléseink vannak – írta összeállításában a Figyelő.

Közgazdasági szemszögből közelítve a föld – más természeti erőforrásokkal együtt – igazán sajátos termelési tényező is, ugyanis korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre, s nem szaporítható. Jellegénél fogva speciális vonása pedig – szintén más természeti erőforrásokhoz hasonlóan –, hogy összkínálata elméletileg állandó. Más kérdés, hogy a földpiac kínálatát számos tényező befolyásolja, például a kereslet.

Magyarországon már jó ideje inkább keresleti földpiac van, magyarán inkább vennék a földet, mint szabadulnának tőle. A piaci sajátosságok ugyanakkor helyenként egyediek. Függenek például a földrajzi elhelyezkedéstől, a művelési ágtól és sok más dologtól. Nem beszélve arról, hogy eléggé szabályozott a magyarországi földpiac, elég arra gondolni, hogy termőföldet nálunk ma csak földműves vehet. Ennek a titulusnak pedig megvannak a maga feltételei. Az említett keresleti piac azonban már korábban is jellemző volt.

A földvásárlási – vagy -megtartási – kedvet leginkább az fűtötte, hogy sokan a drágulásban bíztak és befektetésként tekintettek az akkoriban hektáronként átlagosan 250-300 ezer forintos termőföldre. Ez a vélekedés helytállónak bizonyult, ugyanis az Agrárminisztérium adatai szerint a múlt évben egy hektár átlagosan 1,5-1,6 millió forintot ért. Ez egy országos átlagár, nincs művelési ágakra bontva. Banki elemzők ennél néhány százezer forinttal alacsonyabb földárakkal számolnak, de nem is az az igazi kérdés, hogy pontosan mennyit is érhet egy hektár, mert valóban sok tényezőtől függ egy-egy parcella értéke. A földvagyon értéke ugyanakkor az elmúlt időszakban a többszörösére nőtt hazánkban. A kérdés tehát sokkal inkább az, hogy ezt a drágulást – amely könnyen beláthatóan jó, még akkor is, ha a termőföld adott esetben termelőeszköz volta miatt nem mobilizálható – mi okozta.

Magyarország EU-s csatlakozását megelőzően sokan tartottak attól, hogy az uniós átlagnál jóval olcsóbb itteni parcellákra spekulánsok vetik majd rá magukat, illetve aktivizálják a sok esetben bérleti szerződésekkel álcázott zsebszerződéseket. Mondhatnánk azt, hogy ez az aggodalom jogos volt, hiszen a nyugat-európai termőföldárak az új tagállamok – így hazánk – belépésekor az utóbbiakéinak még mindig akár a több tízszeresét érték el. Aztán azt tapasztaltuk, hogy a termőföldárak nem igazán mozdultak meg a tagsággal, sőt a csatlakozás után hét évvel még mindig jelentős eltérések voltak az egyes országok között ezen a téren.  

Ez az időintervallum azért fontos, mert több új tagállam – köztük Magyarország – a csatlakozáskor derogációval élt, és a spekulációt elkerülendő a belépés időpontjától számított hétéves (Lengyelország tizenkét esztendős) időtartamra korlátozta a külföldiek tulajdonszerzését a saját termőföldpiacán. A magyar derogáció 2011 tavaszán járt volna le, a kormány azonban elérte, hogy Brüsszel 2014 elejéig kitolja a korlátozások feloldásának határidejét. A hazai földügyi szabályozások pedig szigorodtak, s már a lejárat előtt, 2013-ban megszületett az új földtörvény, amely például bevezette a magyar jogba a korábban említett földműves fogalmát – egyértelmű gátat szabva a külföldiek földszerzésének Magyarországon. Erre azért volt szükség, mert 2014. április végével megszűnt a hazai termőföldek földforgalmi védettsége, vagyis az, hogy külhoniak nálunk termőföldet fő szabályként nem vásárolhatnak.  

A derogációnak ugyanakkor kettős hatása volt, mert bár az árak spekulatív felfutásának és a határon kívüliek tömeges tulajdonszerzésének gátat szabott ugyan, a fizetőképes kereslet piacélénkítő hatásait is megakadályozta. Az árak uniós viszonylatban továbbra is alacsony szintjéhez hozzájárult még az elaprózott tulajdonosi szerkezet. Nem beszélve az intenzívebb gazdálkodást igénylő művelési ágak hozzávetőleg csekély arányáról. Magyarországon a rendszerváltást követő földprivatizációs folyamat eredményeként a gazdaságok közel kilencven százaléka még pár éve is öt hektárnál kisebb területet birtokolt. Az elaprózott birtokszerkezet azt is jelenti, hogy az egységes, nagy kiterjedésű területekből fakadó méretgazdaságossági előnyök értelemszerűen nem tudnak érvényesülni. A megművelt föld aránya azonban meghaladta a hatvan százalékot, ami EU-s viszonylatban kiemelkedő (az uniós átlag negyven százalék). Hazánk kedvező mezőgazdasági adottságaihoz pedig az itteni termőföldeken belül a szántóföld nagy aránya is hozzájárul.  

Kontextusba helyezve a témát, térjünk vissza a földvagyon kérdéséhez. A KSH szerint 2013-ban 485 ezer egyéni gazdaság átlagosan 5,4 hektáron gazdálkodott. Ezenfelül 8442 gazdasági szervezet átlagosan 308 hektáron termelt mezőgazdasági és erdészeti termékeket.  
– 2015-ben és 2016-ban ugyanakkor földprivatizáció zajlott Magyarországon – emlékeztet Horváth Ákos, a KNP Law Nagy Koppány Varga és Társai Ügyvédi Iroda partnere.

A Washingtonból nemrég hazatért agrárattasé a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet jogi vezetője volt ebben az időszakban. Mint kifejti, a Földet a gazdáknak! program kiemelkedik a rendszerváltás óta lezajlott állami földbirtokpolitikai intézkedések közül. Ugyanis nemcsak földhöz juttatta a magyar földművesek harmadát, pontosabban csaknem harmincezer helyben lakó gazdát, hanem a földpiaci árak növekedésére is jó hatással volt. Emellett komoly lépést tett a magántulajdon megerősítése érdekében, amely a kiszámítható gazdálkodás és a hosszú távú szemlélet biztosításának alapja. Ennek eredményeként mintegy kétszázezer hektár került a magyar gazdák tulajdonába, a program kapcsán az átlagos eladott területméret tíz hektár alatti volt – teszi hozzá.  

Az már statisztikai adat, hogy miközben Magyarországon 9,3 millió hektár föld van, ebből állami tulajdonban megközelítőleg 1,7 millió hektár található. Utóbbi értéke napról napra változik, hiszen ez egy dinamikus vagyonportfólió, napi szinten kerülnek be és ki ingatlanok. A kettő különbözete 7,6 millió hektár, ez azonban mégsem a „nettó" magántulajdonú termőföldek összességét takarja. Egyrészt azért, mert a 9,3 millió hektár az erdőterületeket is tartalmazza, ahogyan az állami 1,7 millió is – nem beszélve a különbözetről. Továbbá arról a csaknem 2,5 millió hektárról, amely osztatlan közös tulajdonban van, és ebben állami területek is akadnak. Ahogy mondani szokás, az ördög a részletekben lakik.

Nézzük tehát más megközelítésből: a KSH részletes földhasználati adatai azt mutatják, hogy az összes, 9,3 millió hektár magyar földből több mint 1,9 millió művelés alól kivett terület. Konkrétan nem mezőgazdasági hasznosítású, gazdaságra – azaz arra, hogy szervezet vagy egyéni gazdaság van-e mögötte – nem azonosítható. Méretét tekintve ez elég nagy, hisz lényegében megegyezik az összes erdő területével, utóbbi pár ezer hektárral kevesebb csak. Tovább szűkítve a kört, a mezőgazdasági terület 5,3 millió hektárt tesz ki. Ebből a már említett, gazdaságra nem azonosítható rész 227 ezer hektár, a gazdasági szervezetek által művelt 1,9 millió, míg az egyéni gazdaságok művelése alatt lévő 3,2 millió. A mezőgazdasági területen belül 4,3 millió hektár a szántó. Ez azonban csak a művelésről szól, nem a tulajdonról.  

A termőföldek tulajdonjogát fedő homály jobban tisztul a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) számait is figyelembe véve. A szervezet adatai szerint magántulajdonban 4,67 millió hektár termőföld volt 2016-ban, ebből körülbelül 150 ezer hektár jogi személyek birtokában. A magántulajdonú területek egésze művelés alatt állt. Ugyanebben az évben a bérelt földek nagysága a mezőgazdasági terület több mint felét, 52,1 százalékát tette ki, továbbá 2017-ben 127 ezer hektár termőföld került földpiaci forgalomba. Becslések alapján néhány éve az összes magyarországi magánkézben lévő termőterület értéke összesen 6,5 ezer milliárd forintot tehetett ki, ez mostanra hozzávetőleg 9 ezer milliárd körülire növekedhetett lapunk számításai szerint – a magántulajdonú erdőkkel is számolva. A kapott összeg nem elhanyagolható, hiszen ez a háztartások összes vagyonának csaknem a tíz százaléka.  

A fentiekből azonban az is következik, hogy a magánszemélyek tulajdonában lévő több mint 4,5 millió hektár termőföldbõl 3,2 milliót művelnek az egyéni gazdaságok és 1,3 milliót a gazdasági szervezetek – nyilvánvalóan termőföld-haszonbérleti szerződések alapján. Az 5,3 millió hektár mezőgazdasági terület mintegy fele bérelt, s 2,5 millió hektár van osztatlan közös tulajdonban. Az arányokból nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a gazdálkodók elég sokat kínlódnak a megművelt osztatlan közös tulajdonban lévő földek adminisztrációs ügyeivel, hiszen ezeknek az esetében nem elég egy-két tulajdonossal egyeztetni. Egy szerződés meghosszabbításához például az összes birtokos beleegyezése kell, amelyet postai levelezés útján megszerezni elég hosszadalmas  és sokszor nem is célravezető.  

– Az agrártárca hozzákezdett az osztatlan közös tulajdon felszámolásához s a tiszta birtokviszonyok megteremtéséhez. A jogszabály tervezete elkészült, és a szükséges egyeztetéseket követően, még az idén elfogadhatja az Országgyűlés – mondja Bitay Márton Örs, az Agrárminisztérium földügyekért felelős államtitkára.

Emlékeztet arra, hogy 2010-ben az Orbán-kormány tevékenysége a magyar termőföld védelméről szólt, hiszen meg kellett akadályozni, hogy a zsebszerződések nyomán az érintett területek külföldi kézbe kerüljenek. A második kormányzati ciklusban áttekintették, hogy az állami földvagyonból mit érdemes állami tulajdonban tartani, s mi az, amit nem szükséges. A harmadik ciklusban pedig sorra kerül a működő földvagyon számbavétele a használatában korlátozott földekkel, így az osztatlan közös tulajdonú területekkel együtt. Az utóbbi majd 2,5 millió hektár kapcsán nagyjából egymillió helyrajzi szám és mintegy hárommillió tulajdonos érintett.
– A fő kérdés az – fogalmaz az államtitkár –, hogy miként lehet az osztatlan közös birtokból megosztással 1/1 arányú tulajdont létrehozni. Erre most is megvannak a jogszabályok, de elég hosszadalmas és nehézkes a végrehajtás. A készülő jogszabályokkal azt szeretnék elérni, hogy aki akar, gördülékenyen kikerülhessen a közös tulajdonból, aki azonban ezt nem szeretné, benne is maradhat.

(forrás: Figyelő)