`

A legfontosabb a nyitottság, legyen mindenki kíváncsi, igyekezzen minél többet megtudni a precíziós gazdálkodásról, hogy felelős döntéseket tudjon hozni a saját gazdaságáról – mondta Győrffy Balázs NAK-elnök az Agroinform.hu-nak.


Februárban immár ötödik alkalommal rendezi meg a PREGA – Precíziós Gazdálkodási és Agrárinformatikai Konferenciát és Kiállítást az Agroinform.hu. Szervező partnere ismét a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). Magyarország legismertebb agrárkonferenciájával kiérdemelték, hogy az Európai Precíziós Gazdálkodási Nemzetközi Konferenciát (ECPA) 2021-ben Magyarországon rendezzék meg.

Az idei PREGA alkalmából az Agroinfrom.hu, Győrffy Balázs NAK-elnököt a kezdetekről és a precíziós gazdálkodás térhódításáról kérdezte.

– A 2015-ben útjára indított PREGA-ban milyen lehetőséget látott meg NAK? Hiszen akkor még nem lehetett tudni, hová fut ki a dolog.
– Azt már akkor is tudtuk, hogy a precíziós technológiáknak egyre meghatározóbb szerepe lesz a magyar mezőgazdaságban is. Úgy láttuk, hogy ehhez a folyamathoz a PREGA-konferencia tudásanyaggal, szemléletformálással nagyban hozzájárulhat. Ez pedig a kamarai tagságunk számára előrelépést jelenthet eredményességben, versenyképességben, színvonalban, ezért támogatnunk kell az eseményt. Ma, amikor a munkaerő oly szűkösen áll rendelkezésünkre – ki gondolta volna ezt tíz évvel ezelőtt? – különösen oda kell figyelni arra, hogy a legújabb technológiai megoldásokat hogyan és milyen gyorsan tudjuk beépíteni a saját működési gyakorlatunkba. Hiszen a versenytársaink megteszik ezt, a saját költségeik csökkentése érdekében. (…)

Magyarországon most már több ezerre tehető azok száma, akik ilyen megoldásokkal gazdálkodnak. Ők egyfajta húzóerőt is jelentenek a többiek számára. Fontos számunkra, hogy a precíziós gazdálkodás komplett működési rendszert és gondolkodási formát is jelentsen. Hiszen az ennek során keletkező óriási adatözön hatalmas értéket hordoz. Ezeket olyan információvá kell tudni gyúrni, amely a napi gyakorlatban és a hosszabb távú gazdasági döntésekben egyaránt releváns segítséget nyújthatnak. (…)

– Milyen akadályokat lát még a precíziós gazdálkodás előtt? Mit lehet tenni a lebontásuk érdekében?
– Először is jogszabályi finomhangolásokat kell még végezni. Például – és ez sem magyar specialitás – a digitális eszközök használatával kapcsolatban, hogy az abból nyert adatok gyűjtése, tárolása és felhasználása megfelelő törvényi keretek között történjen meg. Beszélnünk kell még a magas árakról is. Az új technológiák először mellbevágó összegekért jelennek meg a piacon. Később azonban – mint ahogy ezt a például a számítógépek esetében megfigyeltük – a technológia fejlődése mellett az árak mérséklődnek, ez kedvez a beruházni szándékozó gazdálkodóknak. Ráadásul, ha mind többen vásárolják, az is jótékonyan hat az árakra. Amiben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara legfőképpen segíteni tud, az az információk gyűjtése, szintetizálása és a tagsághoz való eljuttatása. Ez az egyik legfontosabb feladatunk. Ehhez még hozzá teszem azt is, hogy a jogalkotásban jó partneri viszony fenntartására törekszünk az agrártárcával, hogy be tudjuk csatornázni azokat az információkat, tapasztalatokat, amelyek a tagságunktól érkezne.

A teljes interjú itt olvasható.


(forrás: Agroinform.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám