`

A vidék sikerességének záloga az összefogás, ezért fontos a szövetkezetek támogatása, így a Hangya nemcsak 120 éves múlttal rendelkezik, hanem jövő is vár rá – mondta Nagy István agrárminiszter kedden a Hangya Szövetkezetek Együttműködésének rendezvényén.


A miniszter a Hangya alapításának 120. és újraalapításának 20 éves jubileumi rendezvényén elmondta, hogy a szövetkezeteket 21. századivá kell tenni, és segíteni kell a kis közösségeket abban, hogy a jelenkori kihívásokra válaszokat találjanak. Kiemelte, hogy Magyarországon 2015 vége óta több mint száz újonnan alakult, több ezer taggal rendelkező szövetkezet kérte termelői csoportként elismerését, ugyanakkor ez a szám még mindig alacsony.
– A rendszerváltás előtti és az azt követő negatív tapasztalatok nem segítették a szerveződések újjáalakulását, megalakulását – fejtette ki.

Arról is beszélt, hogy a termelői csoportok jogi hátterét rendelet biztosítja. Huszonkilenc, csaknem az összes ágazatot lefedő csoportban van lehetőség termelői szerveződés létrehozására. Nagy István szerint a termelői csoportokba tömörülés nyújthat egyedül biztosítékot a gazdálkodók hosszú távú fennmaradására, ahogyan arra is, hogy a piacokon, a boltok polcain a vásárlók jó minőségű magyar élelmiszereket találjanak.
– Importáru helyett így a jövőben is magyar étel kerül a hazai asztalokra. Magyarország és Európa jövője ezekben a kis közösségekben rejlik, ezért támogatni kell őket abban, hogy a belőlük származó erő gazdasági erővé alakuljon.

Kósa Lajos, az Országos Szövetkezeti Tanács elnöke elmondta, meg kell találni azokat a szabályozási formákat a szövetkezeteknél, amelyek segítik a modern gazdaság adta lehetőségek kihasználását és támogatják az újszerű ágazatok felé való nyitást, például a startupok világa felé. Hozzátette, a szövetkezeti modellnek, mint társas gazdasági vállalkozási formának, nyitnia kellene az innovációs szektorok irányába. Álláspontja szerint a szövetkezéseknek aktív szereplőkké kell lenniük a modern gazdaság által igényelt új foglalkoztatási formákban.

Előadásában közölte: a modern szövetkezetek térhódítása jelenleg Távol-Keleten figyelhető meg, ahol a középrétegek felzárkóztatását segíti ez a gazdasági forma, és több mint egymilliárd ember él a szövetkezeti tevékenységből. Ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy a szövetkezetek működésének kialakításához érdemes lenne a régi nyugati modellek követése helyett új, saját modelleket létrehozni, valamint visszanyúlni a korábban sikeresen működött Hangya szövetkezeti modellhez.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám