`

Az Európai Parlamentben a képviselők szerdán támogatták az áfaszabályok Európai Bizottság által javasolt reformjának jó részét, néhány módosítással – köztük a legfelső áfakulcs meghatározásával.


A ház két jogszabály-tervezetről szavazott. Az egyik (536 szavazat mellette, 19 ellene, és 110 tartózkodás) az egységes piacon belüli kereskedelmet hivatott egyszerűsíteni elsősorban a kis- és középméretű vállalkozások számára, míg a másik (536 szavazat mellette, 87 ellene és 41 tartózkodás) egyértelműbb áfakulcs-rendszert kíván létrehozni. Mindkét tervezet a teljes áfarendszer-reform részét képezi, melynek általános célja, hogy egyértelműsítse a határokon átnyúló kereskedelem során alkalmazandó szabályokat. Az EU tagállamai ugyanis évente csaknem 50 milliárd eurótól esnek el áfacsalások miatt.

A két parlamenti szavazás során a képviselők nagyrészt támogatták a bizottsági javaslatot, ugyanakkor kezdeményezték egy 25 százalékos legfelső áfakulcs meghatározását, vitarendezési eljárások bevezetését, és egy olyan tájékoztató portál létrehozását, amely azonnal pontos információval szolgál a tagállamokban meglévő áfakulcsokról.
– Jelenleg sokféle áfarendszer létezik az Európai Unióban, tele kiskapuval és fekete lyukkal. Ez vezetett el oda, hogy egyre több áfabevétel tűnik el. Az előttünk lévő reformokkal évente 41 milliárd euróval csökkenthetjük ezt az áfabevétel-kiesést, egymilliárd euróval pedig a vállalatok adminisztratív költségeit – mondta a szavazást megelőző vita során Jeppe Kofold, az áfaszabályok témájáért felelős dán képviselő.

– Az áfarendszer reformja alapvetően fontos az uniós vállalkozások támogatása szempontjából. A jelenlegi rendszer a mai globalizált világban egyszerűen nem működik. A reformok a jelenlegi rugalmasságot fenntartva csökkentik a tagállamok közötti különbségeket, támogatják a kis- és középvállalkozásokat, és a szociális és környezetvédelmi szempontokat is figyelembe veszik – jegyezte meg az áfakulcsok témaköréért felelős Szanyi Tibor magyar képviselő.

A következő lépések: az Európai Bizottság jogszabály-tervezetén javasolt változtatások most az Európai Tanács elé kerülnek, és utóbbi testület is fogadja majd el.

 


Támogatott áfamentességi határ

Az uniós tagállamok pénzügyminiszterei kedden döntöttek arról, hogy támogatják a magyar kormány azon kérését, amely a kisvállalkozásoknak jelentős adócsökkentést és egyszerűsítést biztosíthat – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán. A döntés értelmében akár már jövőre négymillió forinttal 12 millió forintra emelkedhet az általános forgalmi adót (áfa) érintő mentesség felső összeghatára a legkisebb vállalkozásoknál.

A miniszter szerint több mint 600 ezer adózónak jelenthet könnyebbséget, ha az alanyi áfamentesség jelenlegi nyolcmillió forintos felső határa tizenkétmillió forintra nő. Az összeg megegyezik a kisadózó vállalkozások (kata) bevételi határával, hiszen a kedvezményes adózás határa ott is évi tizenkétmillió forint. A pénzügyminiszter emlékeztetett, hogy 2017-től a legkisebb vállalkozások versenyképességének ösztönzése érdekében a kormány az addigi duplájára emelte a kata bevételi értékhatárát, így most már azok a vállalkozások is választhatják ezt az adómódszert, amelyek havonta egymillió forint bevételre tesznek szert. A bevételi értékhatár emelése a katát választó kisvállalkozások adóadminisztrációját tovább csökkenti.



(forrás: EP/MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám