`

A Központi Statisztikai Hivatal megjelentette Magyarország 2017-es, teljes körű elemzését, amelyben a hazai és nemzetközi makrogazdasági környezet mellett áttekintést nyújt a magyar ágazati teljesítményekről is.


A „Magyarország 2017” című kiadvány az agrárium területeivel több fejezetben foglalkozik, ezekből néhány részletet emelünk ki.

Mezőgazdaság

2017-ben a mezőgazdaság teljesítménye összességében 0,3 százalékponttal mérsékelte a hazai GDP bővülését. A mezőgazdaság 2012–2016 között a nemzetgazdasági bruttó hozzáadott érték 4,4–4,7%-át állította elő, 2017. évi aránya 3,9%-ot tett ki. Az agrárszektor bruttó hozzáadott értéke előző évi áron 9,0%-kal csökkent a kiemelkedően magas 2016. évihez mérten.

Az időjárás 2017-ben nem kedvezett a növénytermesztésnek, ami elsősorban az őszi betakarítású szántóföldi növényeknek a 2016-os rekordévtől elmaradó terméseredményeiben mutatkozott meg.

A 2017. december 1-jei állatszámlálás adatai szerint a szarvasmarha-, a juh-, a kacsa- és a pulykaállomány bővült, sertésekből, tyúkokból és ludakból viszont kevesebbet tartottak, mint egy évvel korábban. (Tavaly a húsmarhatartás volt az állattenyésztés egyik húzóágazata.)

Élelmiszeripar

A nemzetgazdasági stratégia szempontjából is kiemelt jelentőségű, a feldolgozóipari termelés több mint tizedét adó élelmiszeripar (élelmiszer, ital, dohánytermék gyártása) teljesítményét a 2000-es évek első évtizedében alapvetően csökkenés, 2011 óta viszont növekvő tendencia jellemzi. 2017-ben 2,0%-kal nőtt a kibocsátás volumene, amit a belföldi és a külpiaci értékesítés egyaránt támogatott.

A kiadvány kitér még az ökológiai gazdálkodásra, az erdő- és vadgazdálkodásra és a természeti környezetre is.


(nak.hu/KSH)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám