Gazdaságfejlesztés

2017-ben a 96 beruházással 3,5 milliárd eurónyi befektetés érkezett Magyarországra. Ebből hét az élelmiszeripar területén valósult meg.


Minden idők legtöbb és legnagyobb értékű beruházása jött tavaly Magyarországra a kormányzati beruházásösztönzési rendszeren keresztül, a 96 beruházással 3,5 milliárd eurónyi befektetés érkezett – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A tárcavezető ismertette, hogy a tavalyi volt a második olyan év, amikor több mint 17 ezer állás létrehozásáról született döntés a beruházásösztönzési rendszeren keresztül. Az új munkahelyeken az átlagfizetés 2017-ben meghaladta a 304 ezer forintot, míg egy évvel korábban ez az összeg még 255 ezer forint volt. Felidézte, hogy a tavalyi beruházások jelentősen meghaladták az egy évvel korábbit, amikor 71 beruházással 3,2 milliárd euró befektetési összeg érkezett.

A tavalyi rekordadatok jelentőségét emeli ismertetése szerint, hogy a befektetések nagy része a digitalizáció és az új ipari forradalom által leginkább érintett iparágakban jött létre: a 96-ból 36 befektetés az autóipart, 7-7 az elektronikát és az élelmiszeripart, 5 pedig az informatikát erősítette, emellett 10 új szolgáltatóközponti beruházás is érkezett. A befektető országok sorát 29 beruházással Németország vezette tavaly, a második helyen ugyanakkor 18 befektetéssel magyar cégek állnak, a belföldi vállalkozások tehát – mint fogalmazott – a nemzetközi nagyvállalatok számára kidolgozott támogatási feltételeknek is egyre inkább megfelelnek. Az Egyesült Államokból 10 beruházás érkezett, és fennmaradt a keleti országok befektetési üteme is, amelyet 4 indiai, 3-3 kínai, dél-koreai és japán, valamint 2 török beruházás is igazol.

 


Támogatják a felvidéki őstermelőket

A magyar kormány gazdaságfejlesztési programjának keretében több mint másfélezer mezőgazdasági őstermelő, illetve kis és középvállalkozás kap támogatást az idei évben a Felvidéken, összesen 5,4 milliárd forint értékben - jelentette be február 6-án Szijjártó Péter Pozsonyban.



(MTI)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

Földbizottsági meghívók

Őstermelői adatok lekérdezése

 

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok