`

A Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) mélyítéséről ismertették a tagállami álláspontokat az EU pénzügyminiszterei az Ecofin keddi ülésén. A tanácskozáson szó volt az Európai Bizottság áfajavaslatáról is.


A Magyarországot képviselő Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter aláhúzta: minden döntést csak úgy szabad meghozni, ha az összes EU-tagállam részére biztosított az egyenlő elbánás, a tagállamok közötti különbségtételt nem tudjuk elfogadni.

Az Ecofin ülésén az Európai Bizottság bemutatta az áfaszabályok egyszerűsítéséről szóló, 2018. január 18-án közzétett javaslatát. Varga Mihály elmondta: a kormány egyetért azzal, hogy egyszerűsíteni kell az áfaszabályokat és vissza kell szorítani az adócsalások mértékét, de továbbra is kiáll a bizonyítottan eredményes gazdaságfehérítő hazai újítás, az elektronikus áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) mellett. Szerinte az áfacsalások visszaszorításában az ekáer szerepe megkérdőjelezhetetlen, ezt nemcsak az államkassza többletbevétele igazolja, hanem az is, hogy egyre több tagállam másolja a magyar modellt.

Az ülésen ismertetett javaslat szerint csökkentenék a kis- és középvállalkozásokra háruló bürokratikus terheket. Ezen javaslatcsomag egyik pontja szerint 2 millió eurós bevételig egyszerűbben teljesíthetik adókötelezettségüket a vállalkozások. Mint a tárcavezető megjegyezte, a magyar kormány már korábban kezdeményezte, hogy emelkedjen az alanyi áfamentesség értékhatára, így több kisvállalkozó élhetne ezzel a kedvező lehetőséggel. Úgy vélte, a mostani uniós javaslat segítheti hazánk kérelmének gyorsabb és kedvező elbírálását.


(Nemzetgazdasági Minisztérium)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám