`

Az uniós agrárminiszterek első alkalommal vitatták meg a 2020 utáni közös agrárpolitikáról megjelent bizottsági közleményt. A miniszterek 2018 januárjában, immáron Bulgária EU-elnöksége alatt folytatják az egyeztetést.

 

Magyarország nagy várakozással tekint a 2020 utáni Közös Agrárpolitikáról (KAP) folytatandó jövőbeni tárgyalások elé. A kormány törekvése, hogy olyan új KAP szülessen, amely valamennyi európai mezőgazdasági termelő, az általuk megtermelt jó minőségű és egészséges élelmiszeren keresztül pedig valamennyi uniós állampolgár számára kedvező – mondta Gulyás Andrea a Földművelésügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára a Mezőgazdasági és Halászati Tanács december 11-i brüsszeli ülését követően.

Az Európai Bizottság a 2017. november 29-én megjelent közleményében fogalmazta meg a 2020 utáni KAP-ra vonatkozó előzetes terveit. A jelenleg hatályos rendszerhez képest a legjelentősebb változás a támogatások elosztásának új rendszere lehet, ahol az EU csak a politika általános irányait írná elő, míg a tagállamok nagyobb szabadságot és felelősséget kapnának az uniós szinten meghatározott célok megvalósításának módjában. Az előzetes elképzelések szerint a tagállamoknak egy KAP stratégiai tervet kellene kidolgozniuk, amelyet a bizottság hagyna jóvá. Ezzel kívánnák biztosítani, hogy a KAP járuljon hozzá az uniós célok megvalósulásához, valamint a tagállamok környezetvédelmi és klíma céljainak eléréséhez.
–  Magyar szempontból kiemelt jelentőségű, hogy a bizottság megőrizné a KAP kétpilléres szerkezetét, illetve a termelők jövedelembiztonsága szempontjából fontos közvetlen támogatásokat. A tanács ülésén határozottan elleneztük a mezőgazdaságtól teljesen független új célok, így a migráció KAP-ba történő beemelését. Álláspontunk szerint ezen probléma kezelése nem a KAP feladata. Magyarország szerint a KAP-forrásokat továbbra is a gazdáknak kell kapniuk. Ezeken túlmenően számos nyitott kérdés van még a tekintetben, hogy a bemutatott közlemény a gyakorlatban mit jelentene pontosan, ezeket az ülésen jeleztük a bizottság felé – mutatott rá a szaktárca államtitkára.

Gulyás Andrea hangsúlyozta, a kifizetések új elosztási modellje nagyobb mozgásteret biztosítana a tagállamoknak, de ezt egyelőre fenntartásokkal kell kezelni, mivel az magában hordozza a KAP re-nacionalizálásának veszélyét. A mezőgazdasági miniszterek 2018 januárjában, immáron Bulgária EU-elnöksége alatt folytatják az egyeztetést. Az Európai Bizottság a tervek szerint júniusban mutatja be a konkrét jogszabályi javaslatokat.


(FM Sajtóiroda)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám