`

A békési székhelyű Veritas Kulturális Egyesület TájGazda Eredet- és Minőségtanúsítási Rendszere nemzeti díjat kapott az Európai Minőségügyi Szervezet (EOQ) Magyar Nemzeti Bizottságának Minőség-Innováció 2017 pályázatán.


A kidolgozott rendszer európai szintű innováció, miután olyan saját kutatásokon alapuló elemek is találhatóak benne, amelyek egész Európában újdonságnak számítanak. A rendszer megalkotásánál alapelvnek tekintették, hogy a tanúsítás a vevőt informálja, így például a terméken ne csak egy ábra, védjegy mutassa a hitelességet – mondta Csibor Géza, az egyesület elnöke. Hozzátette, hogy tanúsítási rendszerükben a vásárló az áru QR-kódja segítségével, akár a vásárlás helyszínén, az okostelefonja segítségével informálódhat az adott termék tulajdonságairól, összetevőiről, előállítási állomásairól, vagyis honnan és kitől származó alapanyagokból, milyen feldolgozással készült.

A rendszer a tájgazdálkodást is tanúsítani tudja, amit egyedülálló újításaik (például a kettős vonalvezetésű tanúsítási technika) alkalmazásával lehetett megvalósítani, ennek érdekében a táj értelmezését is újra kellett gondolniuk. A tájgazdálkodás Csibor Géza szavai szerint azt jelenti, hogy mindenütt a táj adottságainak megfelelő termelést, tartást folytatnak a gazdák, ami megőrzi a termőföld minőségét. Az így előállított termékek beltartalmi értékei a legjobbak. Ismeretei szerint nem található Európában másik ilyen tulajdonságokkal rendelkező tanúsító rendszer. A kidolgozásánál figyelembe vették a környezetvédelem, biodiverzitás és a fenntartható fejlődés szempontjait, a gazdák terheinek csökkentését és a könnyű kezelhetőséget.

Véleménye szerint a mezőgazdaság jövedelmezőségének javításához nagyobb arányban lenne szükség feldolgozott termékek előállítására, amihez szükséges a tanúsító rendszer. Azonban Magyarországon teljes körű, mind növénytermesztés, mind állattartás területén minőségtanúsítási rendszer nem működik. A TájGazda rendszer szerinte ilyen, és akkreditáció előtt áll, bevezetését minél előbb szeretnék a kidolgozók megkezdeni.

TájGazda Eredet- és Minőségtanúsítási Rendszer díjnyerés azt is jelenti, hogy az egyesület a programmal indulhat az Quality Innovation Award 2017 nemzetközi minőség-innovációs pályázaton, amelynek eredményhirdetése jövő februárban a spanyolországi Bilbaóban lesz.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám