`

A borszőlő-ültetvények telepítéséről, illetve a mezőgazdasági és feldolgozó üzemek energiahatékonysági javításáról szóló pályázatokat lehet véleményezni – írta a Világgazdaság. A Miniszterelnökség a vidékfejlesztési forrás száz százalékát várhatóan jövő márciusáig leterheli.


Társadalmi vitára bocsátották a borszőlő-ültetvények telepítését, illetve a mezőgazdasági és feldolgozó üzemek energiahatékonyságának javítását elősegítő pályázatokat – hívta fel a Világgazdaság figyelmét Kis Miklós Zsolt. A Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkárának tájékoztatása szerint e két pályázat is idén fog megjelenni.
A borszőlőültetvény-telepítési pályázatra november 19-ig várják a visszajelzéseket. Az államtitkár kiemelte, a kiírás keretében a felhívás feltételeinek megfelelő beruházásokat egyéni projekt esetén maximum 75 millió forint, kollektív projekt esetén maximum 150 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesítik a rendelkezésre álló forrás erejéig. Az előleggel kapcsolatos feltételeknek megfelelő támogatott projekteknek a megítélt támogatás elszámolható költségei legfeljebb 50 százalékának megfelelő előleget biztosít.

A támogatási kérelmet benyújtó szervezetek az együttműködés keretében vállalniuk kell, hogy projektjük megvalósításával hozzájárulnak a kertészeti ágazat versenyképességének javításához; a vállalkozáson belüli dolgozói létszámot az üzleti tervben bemutatott módon fenntartják és a kapott támogatáson felül önerőből finanszírozzák a projektet.

Az Európai Unió 2016. január 1-jén új szőlőtelepítési engedélyezési szabályozást vezetett be, amely már korlátozott mértékben megengedi a tagállamok számára a termelési potenciál növekedését. Ennek megfelelően minden tagország jogosult teljes szőlőterületének 1 százalékának tekintetében új telepítési engedélyt kiadni. Magyarország esetében ez évente mintegy 650 hektár új borszőlő ültetvény telepítését teszi lehetővé. Mindezért a mostani felhívás kizárólag az új telepítési engedéllyel rendelkezők számára biztosít támogatást. A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 4 milliárd forint. A kiírás szerint előreláthatóan 1000 projektet fognak támogatni.

A „Mezőgazdasági- és feldolgozó üzemek energiahatékonyságának javítása” című felhívás tervezett keretösszeg 35 milliárd forint. Ebből 30 milliárd fordítható a kertészeti üzemek és állattartó gazdaságok energiafelhasználásának csökkentésére és az erőforrás-hatékonyság javítására, a maradék 5 milliárd forintot pedig az élelmiszeripari- és borászati üzemekben fordíthatják ugyanezen célokra. A felhívás feltételeinek megfelelő pályázatokat egyéni projekt esetén maximum 500 millió forint, kollektív projekt esetén maximum 1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesíthetik a rendelkezésre álló forrás erejéig.

Kis Miklós Zsolt elmondta, eddig már több mint 880 milliárd forintról született döntés. Emlékeztetett arra, hogy a Vidékfejlesztési Programban rendelkezésre álló 1300 milliárd forintból az éven túli kötelezettségek miatt időarányosan valójában nagyjából 1100 milliárd sorsáról dönthetnek. Vagyis már most biztosan kijelenthető, hogy a valóban rendelkezésre álló keret száz százalékát már jövő év márciusáig le fogják terhelni. (forrás: vg.hu)

 


90 milliárd jut a kertészeteknek

Száz pályázat támogatásával eddig mintegy nyolc milliárd forint európai uniós támogatásról döntöttek a kertészeti ágazaton belül hűtőházak építésére - mondta a Miniszterelnökség agrár- és vidékfejlesztésért felelős államtitkára november 11-én, Csornán, a Hanság-Fertőmenti Zöldség-Gyümölcs Termelői Értékesítő Szövetkezet 256 millió forintból felépülő hűtőházának alapkőletételén. Kis Miklós Zsolt elmondta, hogy a vidékfejlesztési program által rendelkezésre álló 1300 milliárd forint támogatásból a kertészet számára mintegy 90 milliárd forint áll rendelkezésre, több pályázati csomag révén. Üvegházak, fóliaházak építésére, gombaházak és hűtőházak építésére, ültetvénykorszerűsítésre, valamint kertészeti gépek beszerzésre is több, mint 20-20 milliárd forintos a keretösszeg, emellett lesz több kisebb pályázat is.

Családi János, a Hanság-Fertőmenti Zöldség-Gyümölcs Termelői Értékesítő Szövetkezet elnöke elmondta, hogy a háromezer négyzetméter alapterületű, 450 tonna kapacitású hűtőház építésére még 2015-ben vásároltak telket a TÉSZ csornai telephelyén. A kivitelezés két hét múlva kezdődik, s legkésőbb jövő év szeptember végére fog elkészülni.  A fejlesztéssel az egész éven át tartó, folyamatos áruellátást tudják biztosítani, úgy, hogy a betárolt áru az értékesítésig megőrzi minőségét. A hűtőház építésére mintegy 150 millió forint támogatást nyert a szövetkezet. Fő termékük a rábaközi vöröshagyma, az alma, de nagy területen termelik a különböző káposztaféléket, gyökérzöldségeket és konzervipari paprikaféléket is. (MTI)


 

 

 

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám