`

Hétfőtől 126 új helyszínnel egészült ki az MFB Pont-hálózat, amely immár 750 milliárd forintos hitelprogramot bonyolíthat. Az ősztől pedig további versenyképességet javító és foglalkoztatáspolitikai lépéseket vezet be a kormány.

 

A kibővített MFB Pontok hálózatánál 750 milliárd forint fejlesztési forrás lesz elérhető hitelprogramok keretében 2020-ig a kis- és középvállalkozások számára is – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az OTP Bank budapesti Flórián téri fiókjában megnyitott legújabb MFB Pont ünnepélyes átadásán hétfőn. Ezen a napon 126 új ilyen helyszín kezdte meg működését. Legkésőbb év végéig további 74 pontot nyitnak meg, ezzel összesen 642 elemből álló hálózat gondoskodik majd az európai uniós, valamint a támogatással kombinált hitelek közvetítésével.
– A Magyar Fejlesztési Banknak és a konzorciumban résztvevő pénzintézeteknek köszönhetően olyan hálózatot hívtunk életre, amely házhoz viszi a vállalkozások számára a hiteleket – fogalmazott a szakminiszter. – A gazdaság növekedésének beindulásával a hitelezésnek is egyre fontosabb szerep jut. Európában elsőként sikerült olyan megoldást kialakítani, amely gyorsabbá, olcsóbbá, hatékonyabbá teszi az uniós források szétosztását.

Varga Mihály hozzátette: a hálózat sikerét bizonyítja, hogy a kis- és középvállalkozások versenyképességének növelését célzó európai uniós hitelprogramok már több mint 1300 vállalkozás fejlesztéseit segítik. A tervek szerint csak az új pénzintézetek közvetítésével 2017-ben közel 60 milliárd forint uniós forrást tudnak eljuttatni az érintettekhez, amiből 52 milliárd forintot a vállalatok/vállalkozások érhetnek el.
– A kormány kiemelt célként határozta meg a 2014-2020-as uniós ciklusban elérhető források kihelyezésénél, hogy a vállalkozások a lehető legszélesebb körben, könnyen elérhető módon, gyorsan és minden eddiginél olcsóbban juthassanak fejlesztési forráshoz. A pénzügyi eszközforrások fontos jellemzője a visszafizetési kötelezettség, amely arra ösztönzi a pályázó vállalkozásokat, hogy jól átgondolt üzleti tervet dolgozzanak ki, és hatékonyan valósítsák meg beruházási terveiket – jegyezte meg a miniszter.

Mint mondta, az ősztől további versenyképességet javító és foglalkoztatáspolitikai lépésekre készülnek. A pénzügyi eszközök felhasználását a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból (GINOP) és a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programból (VEKOP) biztosítják.

Egy otp-s MFB Pont

 

Bernáth Tamás, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója elmondta, a folyósítás sikeréhez tovább egyszerűsítik a hozzájutást az uniós forráshoz. Wolf László, az OTP vezérigazgató-helyettese hozzátettel, felkészültek arra, hogy a náluk lévő helyszíneken az ügyfeleket tanácsadással is segítsék. Balog Ádám, az MKB Bank Zrt. vezérigazgatója elmondta: a bank 35 fiókjában hoz létre MFB Pontot, a csoport komplex, pályázatírási és projektmenedzsment-szolgáltatásokat is nyújt.

 


(MTI/NGM)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám