`

A legfontosabb vidékfejlesztési pályázatokról szeptemberig meghozzák a támogatói döntéseket, 2018. március végéig pedig minden pályázatot elbírálnak. Júliusban várhatóan döntenek a kertészeti pályázatok egy részéről, az élelmiszeripari pályázatok első köréről is.


A következő napokban kézhez kapják a támogatói döntéseket az agrár-környezetgazdálkodási program második körére, illetve a településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciójára, közösségi terek létrehozására pályázók – közölte a Világgazdaság érdeklődésére Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára. E két felhívásra mintegy 40 milliárd, illetve 26,88 milliárd forintos támogatási keret áll rendelkezésre.

Júliusban várhatóan döntenek a kertészeti pályázatok egy részéről, az élelmiszeripari pályázatok első köréről és az állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázatokról is. Az érdeklődést jól jelzi, hogy csak a kertészeti és az állattenyésztésre vonatkozó felhívásokra több mint 10 ezer kérelem érkezett. Megjegyezte, a legfontosabb pályázatokról szeptemberig folyamatosan születnek meg a döntések, és 2018. március 31-ig minden kérelmet elbírálnak.

Kis Miklós Zsolt szerint ugyanakkor nincs csúszás a Vidékfejlesztési Program kiírásaiban (VP), március 31-ig mindent meghirdettek, sőt az előző uniós költségvetési ciklus vidékfejlesztési pályázataival összevetve sokkal jobban állnak a kiírások. Ezzel az államtitkár Nagy Tamásnak, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) elnökének kritikájára reagált. Kis Miklós Zsolt azért is furcsállja az érdekképviselet kifogásait, mert az előző uniós költségvetési ciklusban, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) meghirdetése után másfél évvel csak a pályázatok 39 százaléka jelent meg, míg most az összes. Ráadásul a költségvetési ciklus végén arra külön figyelmet kellett fordítani, hogy ne ragadjon bent forrás az ÚMVP-ben.

A döntések viszont valóban elhúzódtak, amivel szemben a Miniszterelnökség is megfogalmazta a kritikáját. A jogosultsági ellenőrzések késése is nagy szerepet játszott a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal jogutódlással történő megszüntetésében. Az államtitkár ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy változatlan létszám mellett kell több ügyet elbírálni, hiszen a VP felhívásait kiemelt kérelemszám jellemzi. Eddig is születtek döntések, hiszen a felhívásokra eddig beérkező összes kérelem közül már több mint 58 ezer elbírálása megtörtént.

A MOSZ a közbeszerzési kötelezettség eltörlését javasolja, ezzel szemben az államtitkár az Európai Unió új irányelvére emlékeztetett, amely a tagállamokra rótt többletkötelezettségen túl – a hazai jogszabály révén – lehetőséget ad a feltételes közbeszerzésre. Ezzel élve az érintettek az eljárást már a pályázati döntés előtt elindíthatják, amivel fél évet is nyerhetnek.
– A Miniszterelnökség munkatársai ezt minden gazdafórumon elmondják, a pályázók tehát ezzel tisztában vannak – mondta az államtitkár. Kis Miklós Zsolt attól sem tart, hogy a pályázat beadása idején érvényes kivitelezési ajánlatok drágulása meghiúsít sok pályázatot, mivel a felhívások döntő hányadánál olyan mértékű a túljelentkezés, hogy az esetleges visszalépők helyére bőven lennének jelentkezők.

Arra a felvetésre, hogy Magyarország ismét állítsa vissza 15-ről 25 százalékra a társfinanszírozást, Kis Miklós Zsolt elmondta: az itt felszabaduló forrást nemzeti támogatásokra – főleg az állattartók számára – csoportosították át, így több támogatáshoz juthatnak az agrártermelők.

 


Túligénylés miatt felfüggesztett agrár-vidékfejlesztési pályázatok

– Állattartó telepek korszerűsítése
– Kertészet korszerűsítése: üveg- és fóliaházak létesítése, energiahatékonyság növelése geotermikus energia felhasználásának lehetőségével
– Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése
– Sertéstartó telepek korszerűsítése
– Juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése
– Kisméretű terménytároló, -szárító és -tisztító építése, korszerűsítése
– Kertészet korszerűsítése: kertészeti gépbeszerzés támogatása
– Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás-hatékonyságának elősegítése a feldolgozásban
– Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatása
– Az állattenyésztési ágazat fejlesztése: trágyatárolók építése
– Gombaházak, hűtőházak létrehozása, meglévő gombaházak, hűtőházak korszerűsítése
– Nem mezőgazdasági tevékenység elindításának támogatása: mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása


 

 


(vg.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám