`

A Magyar Államkincstár az év elejétől mintegy 43 milliárd forintot fizetett ki a gazdáknak. A 2016. évi egységes kérelemhez kapcsolódóan az MVH pedig 287 milliárd forintot juttatott el a jogosultakhoz tavaly év végéig.


A Magyar Államkincstár 2017. január elsejétől vette át a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) feladatait, azóta mintegy 43 milliárd forintot fizetett ki a gazdáknak – mondta Dancsó József, a Magyar Államkincstár elnöke. Hangsúlyozta: bár az MVH általános jogutódja a Magyar Államkincstár lett, a Vidékfejlesztési programmal összefüggő irányító hatósági feladatok a Miniszterelnökségnél, az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapnál (EMGA), illetve a nemzeti támogatásokra vonatkozó jogalkotási és egyéb feladatok a Földművelésügyi Minisztériumnál maradtak. Hozzátette: az integráció miatt személyi változások történtek, új elnökhelyettesi posztot hoztak létre az államkincstárnál, és 671 munkatársat vettek át az MVH-tól. Tavaly december 26-án megtörtént az új kifizető ügynökség feltételes akkreditációja. Dancsó József közölte, folyik a teljes uniós akkreditációs folyamat, hogy a szervezet mindenben megfeleljen a kifizető ügynökségi követelményeknek.

Kondra Laura, a kincstár mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokért felelős elnökhelyettese elmondta: intézményi hármas – a Nemzetgazdasági Minisztérium irányítása alatt működő kincstár, a Miniszterelnökség és a Földművelésügyi Minisztérium – felel a volt MVH feladatainak ellátásáért. A Vidékfejlesztési Program pályázatait tekintve a Miniszterelnökség, míg az összes többi támogatási forma vonatkozásában a Földművelésügyi Minisztérium maradt a szakmai irányító szervezet. A volt MVH megyei kirendeltségei a megyei kormányhivatalok főosztályaiként működnek tovább.
Kondra Laura kifejtette: az új rendszerben a gazdálkodóknak a megyei kormányhivatalok illetékes főosztályához kell fordulniuk problémáikkal, nem a kincstár megyei kirendeltségeihez. A munkamegosztás a kormányhivatalok szakfőosztályai és a kincstár között változatlan, az ügyfelek részére az államkincstár központi és a kormányhivatalok megyei ügyfélszolgálata is rendelkezésre áll.

Közölte: 2016. a vidékfejlesztési pályázatok megjelenésének éve volt, 2017 március végéig a Miniszterelnökség tervei szerint minden, a Vidékfejlesztési programhoz kapcsolódó pályázati felhívás megjelenik. Fontos, hogy a kincstár a program pályázatai esetében csak a jogosultság ellenőrzését végzi, a tartalmi értékelés, az operatív programokhoz hasonlóan az állami projektértékelői rendszerben történik, a döntést a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkársága hozza meg.

Kondra Laura kiemelte: a 2016. évi egységes kérelemhez kapcsolódóan az MVH 287 milliárd forintot fizetett ki előlegként, illetve részfizetésként a gazdálkodóknak 2016. december 31-ig, ami 100 milliárd forinttal haladta meg a tervezettet. Ebben kiemelt szerepe volt a területalapú támogatásnak, a zöldítésnek és az agrár-környezetgazdálkodási támogatásnak.
Területalapú támogatást már több mint 126 ezer, zöldítésit 120 ezer gazda kapott, a kifizetések folyamatosak. Az utóbbival az éghajlat és a környezet szempontjából előnyös mezőgazdasági tevékenységeket támogatják, a közös agrárpolitika reformja alapján 2015-től - magyarázta.


Az elnökhelyettes elmondta: a tervezettet meghaladó tavalyi kifizetést nagyrészt az előzetes ellenőrzés 2016-os bevezetése tette lehetővé. Ennek lényege, hogy a benyújtott egységes kérelmeket megvizsgálják, és ha nem felelnek meg az előírásoknak, erről értesítik a gazdálkodót, aki ilyenkor szankciómentesen javíthatják ki a hibát. Kiemelte: idén március 27-ig 43 milliárd forintot utaltak a gazdálkodóknak, ebből zöldítés jogcímen 15 milliárd forintot. Kárenyhítésre, például a belvíz, árvíz okozta károkra 4,8 milliárd, belpiaci és nemzeti kifizetések jogcímen 17,1 milliárd forintot kaptak a gazdák, a területalapú támogatás keretösszegének mintegy 90 százalékát utalták már ki.
Április elején lesz elérhető a 2017. évi egységes kérelem beadó felülete, ebben az évben 7 új jogcím kerül az egységes kérelem alá, az ide tartozó jogcímek száma 41.

Az elnökhelyettes elmondta, a belpiaci és nemzeti intézkedések kategóriában három fontos támogatás is várható. A tejtermelők 6 milliárd forint keretösszegű kivételes támogatásáról a napokban küldtek ki mintegy 8500 tájékoztató levelet. A madárinfluenza hatásainak enyhítésére a keretösszeg nagyjából 1,7 milliárd forint. A juh- és kecskeágazat termelési hatékonyságának és jövedelmezőségének növelésére, kosok és bakok tenyészetbe állítására 300 millió forint támogatást szánnak.

 


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám