`

A Takarék Agrárközpont várakozása szerint húszmilliárd forinttal emelkedhet a második negyedévben az agrárhitel-állomány összege – írta a Magyar Hírlap. A tavaszi munkák elvégzéséhez ugyanis jelentős többletforrás kell, ilyenkor jelentkezik a termelési költségek, finanszírozási igények nagy része.


Talán soha többé nem lesz ilyen kedvező alkalom a mezőgazdaságban beruházni, mint ebben és a következő évben – mondta a Magyar Hírlapnak Fórián Zoltán, a Takarék Agrárközpont vezető agrárszakértője. Hozzáfűzte: a támogatási rendszer nyújtotta lehetőségek a közvetlen kifizetések, a vidékfejlesztési pályázatok és a nemzeti támogatások szintjén is igen optimálisak, ráadásul soha nem volt még ilyen olcsó a külső forrás, összességében ennyire kedvező kondíciókkal nem találkozott még a magyar gazda.

Az agrárszakértő szerint nem szabad, hogy a támogatások, pályázatok határozzák meg a beruházási döntéseket, ehelyett előrejelzésekre épülő, megalapozott üzleti tervezésre van szüksége a gazdálkodóknak. Valamennyi elérhető támogatást igénybe kell venni, de a fejlesztéseket úgy kell megvalósítani, hogy azok megfeleljenek a piaci követelményeknek. Tisztában kell lenni szerinte azzal is, hogy a jelenlegi támogatási rendszer nem marad fenn örökké. Az uniós támogatásokat közvetítő Vidékfejlesztési Program (2014–2020) utolsó pályázatait hamarosan, várhatóan még márciusban kiírják, majd felgyorsulnak a bírálatok, megkezdődnek a kifizetések. A folyó pénzügyi-kifizetési ciklus utolsó éveiben már a kedvező pénzintézeti forrásokra helyeződik majd a hangsúly a beruházások finanszírozása során. Ezt a folyamatot a közös uniós agrárpolitika tervezett reformja is minden bizonnyal erősíti majd. Fórián Zoltán arra számít, hogy a közvetlen kifizetések mértéke a mostaninál mindenképpen alacsonyabb lesz az Európai Unióban 2020 után.


A szakember úgy véli, az eljövendő hónapokban jelentősen növekszik az agrárhitelek iránti igény. A Takarék Agrárközpont előrejelzése szerint a második negyedévben – az első negyedévihez képest – igen jelentős, milliárdokban mérhető friss hitelre lesz szükségük a gazdálkodóknak. Mindez azzal magyarázható, hogy a tavaszi munkák elvégzéséhez számottevő többletforrás kell. Minthogy a mezőgazdaságban az esztendő második negyede a tavaszi munkák időszaka, így ilyenkor jelentkezik a termelési költségek, finanszírozási igények nagy része. Ezért ebben az időszakban idén négy-öt százalékkal növekedhet a hazai agrárhitel-állomány a január–márciusihoz képest. A Takarék Agrárközpont várakozásai szerint a második negyedévben mintegy húszmilliárd forintnyi új kölcsön tevődik hozzá a jelenlegi, csaknem 450 milliárd forint körüli hitelállomány összegéhez.



(Magyar Hírlap)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám