`

Országszerte már 442 MFB-ponton érhetők el az uniós hitel- és vissza nem térítendő forrással kombinált hiteltermékek a kis-és középvállalkozások (kkv) számára, és 2017-ben további 200 MFB-pontot nyitnak – tájékoztatott a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt.



Nyikos Györgyi, az MFB Zrt. EU Kompetencia Központ Igazgatóságának igazgatója elmondta: az MFB Pontokon májustól elérhető, a mikro, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelését szolgáló hitelt nulla százalékos kamat mellett lehet igényelni a közép-magyarországi régión kívüli vállalkozásoknak. A kormány a jelentős érdeklődésre tekintettel a keretösszeg megemeléséről döntött, a korábbi 44 milliárd forintról 70 milliárd forintra növelte a keretet.
A legtöbb érdeklődő vállalkozás a feldolgozóiparban (23,34 százalék) és területén működik. A befogadott kérelmek hiteligénye általában 150 millió forint alatt van, a gépek, berendezések beszerzésére átlagosan 41 millió forint hitelt kérnek a vállalkozások, gépjármű beszerzéshez 10 millió forint körüli összeget igényelnek.


Idén december elején a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és az MFB közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy tíz új európai uniós hitel- és vissza nem térítendő támogatással kombinált hitelprogram indul, a 2017 februárjától igényelhető termékek révén összesen 537 milliárd forint uniós forráshoz juthatnak a vállalkozások az MFB-pontokon keresztül. A kombinált hiteltermékeket kapacitásbővítésre, infokommunikációs fejlesztésekre, kutatás-fejlesztésre, energiahatékonysági beruházásokra és komplex élelmiszeripari beruházásokra lehet felvenni.
A 2014-2020-as programozási időszakban számottevő uniós források állnak rendelkezésre, jelentős részben pénzügyi eszközként, amelyek a vállalkozások forráshoz juttatását biztosítják visszatérítendő formában. A kormány a közvetítői hálózat kialakításáról áprilisban döntött. Az alapok alapjának menedzselési feladataival az MFB-t bízták meg, amely közbeszerzést írt ki hitelkonstrukcióknál pénzügyi közvetítői feladatokat vállaló hitelintézeti partnerek kiválasztására. Az eljárás nyertese a Takarékbank Zrt-ből, a B3 TAKARÉK Szövetkezetből, a Budapest Bank Zrt-ből és az FHB Zrt-ből álló bankkonzorcium lett. A tagok vállalták, hogy saját fiókhálózatukon belül, az MFB Pontok arculatával megkülönböztetett fiókokban közvetítik az uniós kombinált hiteltermékeket.


A bank igazgatója szerint az MFB Pontok biztosítják, hogy úgy az EU-s forrásokból adható hiteltermékek, mint az MFB saját pénzügyi termékei minél több vállalkozáshoz eljussanak országszerte, akár a kisebb településeken is. A hitelprogram népszerűségét elsősorban a nulla százalékos kamatnak köszönheti, de a kereskedelmi banki kondícióknál kedvezőbb további feltételek (egyebek mellett nincs kezelési költség, rendelkezésre tartási jutalék, előtörlesztési díj, kedvező biztosítéki feltételek) is segítik az igénybevételt.

 


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám