`

Az uniós támogatásoknál 2016 a pályázatok éve lesz, míg 2017 a kifizetéseké és a megvalósítás megkezdéséé - mondta Lázár János az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának keddi ülésén.

 


A Miniszterelnökséget vezető miniszter a testület előtt az előző év munkájáról szóló tájékoztatásában hangsúlyozta, hogy a kormány tartja magát célkitűzéséhez, miszerint az európai uniós támogatások jelenlegi ciklusának összes pályázatát kiírják 2017. március 31-ig.

– Jelen állás szerint már 3500-4000 milliárd forint között van a kötelezettségvállalás a 2017-es évre, decemberig szeretnénk elérni az 5000 milliárd forintot, ebből 2017-ben 2500 milliárd forint kifizetése a cél – mondta Lázár János. Közölte, vidékfejlesztésre 1294 milliárd forintos uniós támogatás jut a teljes – több mint 8900 milliárd forintos – uniós kasszából. Ez „óriási lehetőség kell legyen a mezőgazdaság számára”. A miniszter szerint a vidékfejlesztésben a kormányprogram szerint a támogatások 80 százalékát a kis- és közepes gazdaságok, 20 százalékát a nagygazdaságok felé szeretnék fordítani. Közölte azt is, hogy húszmilliárd forintos többletkeretet biztosítanak arra, hogy a nagyüzemek jó pályázatai támogatásban részesülhessenek. Az agárképzésről szólva elmondta, a kormányfő kifejezett célja az agrár-felsőoktatás erősítése. Az állami földárverések lebonyolításról Lázár János elmondta, hogy „az értékesítés módját illetően jogorvoslati kérelem lényegében nincs”. Meggyőződése szerint a földtulajdonhoz juttatás a mezőgazdaság fontos problémáját oldja meg hosszú évtizedekre.
– Jövőre megszünteti a tevékenységét a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalt (MVH) több részre bontják. A kifizetések egyszerűsítése és a bürokráciacsökkentés volt a célja az MVH átszervezésének, célszerű, ha egy országban egy kifizető ügynökség van ­– mondta Lázár.


Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke az agrárképzés fontosságát hangsúlyozta, és mint mondta, a versenyképességhez szaktudással rendelkező, jól képzett gazdálkodó rétegre van szükség.
Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség államtitkára elmondta: a Vidékfejlesztési Program pályázatai egyszerre szolgálják a kis- és közepes családi gazdaságok megerősítését, a vidéki munkahely-teremtést, a kis- és közepes birtokok, illetve a nagybirtokok közötti 80-20 százalékos arány kialakítását. A programban 1300 milliárd forint forrás áll rendelkezésre, 68 pályázati jogcímre. Eddig 38 jogcímen 942,5 milliárd forintnyi pályázatot írtak ki, 476 milliárdnyit zártak le, illetve függesztettek fel.

– A pályázatok iránt nagy az érdeklődés – mondta. Ilyen volt a kertészek munkáját támogató, 66 milliárd forintos pályázat, amelyre 70 milliárdot is meghaladta az igénylés, és a településképet meghatározó épületek felújítását szolgáló 27 milliárdos keretű is, amelyre 76 milliárd volt az igény. Közölte, a jogos igények kielégítésére, ahol lehet többletforrásokat is bevonnak. A környezetgazdálkodásra 20 milliárd, a kertészetre 15 milliárd forint pluszpénz jut. Kiss Miklós Zsolt továbbá hozzátette, hogy a gazdák nyugodtak lehetnek, ügyeiket ugyanazok az emberek, ugyanolyan pontosan intézik akkor is, amikor a kincstár veszi át a kifizető ügynökség feladatait.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám