`

Önkormányzati kezdeményezésre több mezőgazdasági tevékenységet folytató kisgazdaság létesült az országban, amelyek nemcsak az önfenntartásra alkalmasak, hanem – olykor egyedi ötletek megvalósításával – a piacon is képesek helytállni.

 


A kis településeken létfontosságú, hogy legyen foglalkoztatás, amely megélhetést biztosít a helyieknek, segíti a lakosság helyben tartását. A kormány különféle támogatási lehetőségekkel, egyebek között mintaprogramok finanszírozásával támogatja, hogy kis háztáji gazdaságok létesüljenek önellátásra, illetve a helyi termelési lehetőségek szélesítésére.


A Győr-Moson-Sopron megyei, 138 lakosú Rábaszentmiklóson 2012-ben, két hektáron kezdett gazdálkodni az önkormányzat, hét közmunkást foglalkoztatnak. Németh Szabolcs polgármester az MTI-nek elmondta: eleinte csak zöldségféléket ültettek, később egynyári virágok, legutóbb pedig a reformétkezésben is egyre népszerűbb, Közép-Amerikából származó édesburgonya termesztésébe fogtak 7 ezer négyzetméteren. A betakarítást szeptemberben kezdték el, a 2,5-3 kilogrammos gumókért sok vevő helybe megy.
A gazdaság termékeit azonban főleg a térség piacain értékesítik, tavaly egymillió forint bevételre tettek szert ezzel. A közeli tervek között szerepel egy zöldség- és gyümölcsfeldolgozó üzem létrehozása, ennek kialakítását még az idén elkezdik.


A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, kevesebb mint félezer lakosú Hernádszentandráson szabadföldi és melegházi zöldségtermelést folytatnak, ehhez 2006-ban egy uniós pályázat elnyerése adott lökést. A feltételeket 70-80 millió forintból alakították ki 2,5 hektárnyi területen. Üveges Gábor polgármester elmondta: az elmúlt évben egy hektáron gyümölcsöst telepítettek, és elkészült egy feldolgozóüzem is.
Önálló értékesítési rendszert és partnerhálózatot építettek ki, a környező településeken öt éttermet és egy pékséget látnak el alapanyagokkal. Hűtőkamrát, napkollektoros aszaló berendezést helyeztek üzembe, létrehoztak egy 150 négyzetméteres policarbonát melegházat is. Üveges Gábor jelezte: állandó munkát tudnak adni több embernek, közmunkások is munkalehetőséghez juthatnak.


A Tolna megyei Tamásiban 2011 óta 75 közfoglalkoztatott dolgozik a Startmunka program keretében működő önkormányzati gazdaságban. Összesen 58 hektáron termesztenek szántóföldi növényeket, zöldséget és gyümölcsöt, emellett van egy mangalicákat, hízósertéseket és baromfit nevelő állattartó telep is.
Varga Ágnes, a gazdaság vezetője elmondta, az összterületből hat és fél hektárnyi kertészetben szabadföldön burgonya, hagyma, fűszerpaprika, paradicsom és cékla, 11 fóliaházban pedig primőr zöldség terem. Szintén fólia alatt állítják elő a város közterületeire szánt egy- és kétnyári virágokat. A zöldségek egy részét a közétkeztetésben használják fel, más részét az önkormányzat Zöld Alma boltjában frissen értékesítik, illetve feldolgozzák. A gazdaság feldolgozójában savanyúságokat és néhány különlegességet, édes és csípős paprikalekvárt, céklacsatnit, lilahagymalekvárt készítenek. Terveik szerint jövőre a jelenleg élőállatként értékesített mangalicákat a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.-vel együttműködve feldolgozzák, valamint kiépítik a fűtést a növényházakban.


Kiskunhalason az önkormányzat közfoglalkoztatási programként hajléktalanokat foglalkoztató országos mintaprogramot indított tavaly márciusban. Ardai Tamás közfoglalkoztatási ügyintéző tájékoztatása szerint a program keretében részben konyhakertet művelnek, a megtermelt zöldségeket a programban jelenleg résztvevő tizenöt fő között osztják szét.
Amikor nincs konyhakerti tennivaló, gyógynövények gyűjtését, feldolgozását végzik. Két homoktövis-, egy borsmenta- és egy levendulaültetvényt gondoznak, emellett vadgesztenyét, csalánt, hársfavirágot és galagonyát gyűjtenek. A fóliasátorban pedig palántákat és gyógynövény szaporítóanyagokat termesztenek. Egyelőre saját használatra állítanak elő mindent, de már folynak a tárgyalások a felvásárlásról. A távlati terveik között intenzívebb és minőségi termesztés, egy gyümölcsös, valamint egy kis feldolgozóüzem kialakítása szerepel. Ez utóbbi már el is kezdődött egy önkormányzati tulajdonú telephely felújításával.


A dél-alföldi régióban kender termesztésével próbálják munkához juttatni a közfoglalkoztatottakat. A Békés Megyei Kormányhivatal 2015-ben megalapította a Békés Megyei Ipari Kender Konzorciumot, amelyhez az idén már 25 önkormányzat csatlakozott, így a megyében jelenleg 63 hektáron folyik a kendertermesztés.
Gajda Róbert kormánymegbízott az MTI-nek elmondta: jövőre 100 hektárra tervezik növelni a termőterületet. Az idén még főként a vetőmagtermesztésre fókuszáltak, emellett a növény egyéb részeit – előzetes megállapodás alapján – a nagylaki feldolgozóban dolgozzák fel, kötél, madzag és egyéb textilipari termék készül belőle. A kormányhivatal jelenleg textilipari, autóipari, élelmiszeripari és építőipari egyeztetéseket folytat a másodlagos feldolgozás kiszélesítése, ezáltal a jövedelmezőség növelése érdekében. Gyulán a növény gyógyszeripari felhasználását célozzák meg, Vésztőn pedig 10 hektáron az olajkészítésre állnának rá.
A program megyeszerte csaknem 600 közfoglalkoztatottnak ad munkát, az egyéb mezőgazdasági munkák mellett. Szeretnék elérni, hogy jövőre a közfoglalkoztatottak mellett néhány gazda is bekapcsolódjon a projektbe. Sós Judit, a program gyulai koordinátora elárulta, a projektet főként belügyminisztériumi és egyéb állami, Start-munkaprogramokra lehívható forrásokból finanszírozzák, az önkormányzatok a földterületeket biztosították a termesztéshez mondta.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám