`

2030-ra az uniós mezőgazdaságból, közlekedésből, hulladékokból származó széndioxid-kibocsátást 30 százalékkal kell csökkenteni, amiben az erdősítés kulcsszerepet játszik. Ezek a céljai annak a két jogszabálynak, amelyeket ma fogadott el az EP.


Az EU-s célokat az emisszió-kereskedelem által le nem fedett szektorokban - ilyen az összes kibocsátás 60 százalékát jelentő mezőgazdaság, közlekedés, hulladékgazdálkodás és az épületek kibocsátása – kötelező érvényű nemzeti célokon keresztül kell megvalósítani. Ezek a lépések a Párizsban vállalt 40 százalékos (1990-hez viszonyított) csökkentési cél eléréséhez járulnak hozzá. (A nemzeti célokat összefoglaló táblázat itt található.)
– Annak ellenére sikerült ambiciózus rendeletet hozni, hogy ezt sok tagállam szerette volna megtorpedózni. A parlament állhatatosságának köszönhetően mintegy négymillió autó kibocsátásának megfelelő mennyiséggel magasabb lesz a kibocsátás-csökkentés, az európai kormányoknak többet és gyorsabban kell teljesítenie. A klímaváltozás elleni fellépést nem lehet hátráltatni – mondta Gerben-Jan Gerbrandy holland EP-képviselő.


Erdőtelepítéssel a klímaváltozás ellen


Egy másik jogszabály a klímavédelem és az erdők kapcsolatát szabályozza: csökkenteni kell eszerint a földhasználathoz köthető széndioxid-kibocsátást és az erdők, rétek telepítése révén több szén-dioxidot kell megkötni. Az európai erdők a kibocsátott üvegházhatású gázok mintegy 10 százalékát nyelik el. Az új jogszabály lefekteti az erdőirtások ellensúlyozására elrendelt erőtelepítés szabályait. A képviselők elérték, hogy 2030-ra a párizsi klímacélokkal összhangban az így elnyelt szén-dioxid mennyisége megelőzze a kibocsátottat.
– A mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás segíthet a klíma védelmében. Erdőinket a jövőben fenntartható módon akarjuk művelni – mondta Norbert Lins jelentéstevő.


Következő lépések


A nemzeti klímacélokat 343/172/170 arányban, az erdősítésre vonatkozó jogszabályt 574/79/32 arányban fogadta el az EP. A Tanácsnak még mindkét jogszabályt hivatalosan is jóvá kell hagynia, hogy azok életbe léphessenek.


(forrás: EP)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám