`

Több mint 1,1 millió euró támogatásból gazdálkodhat 2020 végéig az a magyar és osztrák közös projekt, amely januárban indult, és a Rába folyó vízgyűjtője vizes élőhelyeinek fejlesztését tűzte ki célul.


A projekt egyik legfontosabb célja, hogy megpróbálja a természetvédelmet és az árvízi védekezést úgy összehangolni, hogy a természeti értékek lehetőleg ne sérüljenek – közölte V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára a projektindító keddi szalafői tanácskozás után.

Mint mondta, a tudományos igényű felmérés kiterjed a vízfolyások élővilágát veszélyeztető emberi beavatkozásokra, számol a gazdasági és árvízvédelemi szempontokkal, és ezáltal a különböző érdekek összehangolására törekszik. V. Németh Zsolt közölte: a program része a tudományos ismeretterjesztés, valamint a vízi és horgászturizmus fejlesztése lehetőségeinek feltérképezése.

A projektben magyar részről az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága és a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatósága, osztrák részről pedig az Ilmitz-i Biológiai Állomás és az Osztrák Természetvédelmi Szövetség Stájerországi Csoportja vesz részt. A szakemberek a 2020 végéig tartó programban közösen kutatják a határon átnyúló vízfolyások veszélyeztetett élőhelyeit, védett állatfajait, az élővilágot veszélyeztető özönfajokat és emberi beavatkozásokat, a kutatások alapján pedig megtervezik a vizes ökológiai hálózatok hatékony természetvédelmi kezelését. Elkészítik a 44 ezer hektáros vízgyűjtő értékkataszterét, amelyet össze lehet majd vetni például az árvízvédelmi beruházások terveivel, ennek köszönhetően pedig az árvízi károk helyreállítása a természeti értékek nagyobb sérülése nélkül elvégezhető lesz.

A Rábát, a Pinkát és a Répcét erőművek duzzasztógátjai szabdalják fel, alakítják át és állják útját a halak vándorlásának. Az ökológiai kutatás fényt deríthet arra, hogyan lehet az emberi beavatkozások természetkárosító hatásait mérsékelni. A folyókon több helyen építettek hallépcsőt, amely arra hivatott, hogy átjárhatóvá tegye a gátakat. A projektben 3000 halat jelölnek meg, hogy megállapítsák, milyen a hallépcsők hatékonysága, hol kell azokat átépíteni, fejleszteni.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám