`

Az MTA-DE Biodiverzitás Kutatócsoportjának vizsgálata szerint a kontrollált égetés egyes természetvédelmi területeken hasznos és kíméletes gyepkezelési módszernek tűnik.


Milyen lehetőségeket kínál a természetvédelem számára a gyepek kontrollált égetése? Mi a különbség az európai és az észak-amerikai gyakorlat között? Egyebek mellett ezekre a kérdésre ad választ az a cikk, amelynek szerzője Valkó Orsolya, a Debreceni Egyetemen működő MTA-DE Biodiverzitás Kutatócsoport tudományos munkatársa. A témában írt publikációjáért elnyerte a német nyelvterületek ökológiai társaságának díját, miután a Basic and Applied Ecology című folyóiratban megjelent írása – amit az mta.hu is idézett – lett a legtöbbet idézett cikk a lapban.

A nyílt tájszerkezet, valamint a gyepekre jellemző fajösszetétel és biodiverzitás megőrzéséhez nélkülözhetetlen a felhalmozódott biomassza rendszeres eltávolítása. Valkó Orsolya szerint figyelembe véve a felhagyott gyepterületek nagy kiterjedését, egyre nagyobb az igény a gyakorlati természetvédelem részéről költséghatékony alternatív kezelési módszerek kidolgozására és alkalmazására. Ilyen módszer a körültekintően megtervezett kontrollált égetés (prescribed burning), amely számos, az európai gyepekben jellemző természetvédelmi problémára kínálhat megoldást.

A kontrollált égetés a tűz meghatározott természetvédelmi céllal történő, tervezett és ellenőrzött alkalmazását jelenti. Az égetés tervezése során kiemelt figyelmet kell fordítani a terület jellemzőire, illetve a megfelelő időzítésű, gyakoriságú és intenzitású égetés alkalmazására. Általánosságban olyan területen javasolható az égetés, ahol az a természetes ökoszisztéma részét képezi, vagy a múltban hagyományos kezelésként jelen volt, illetve ahol az érintett területen nem fordulnak elő olyan veszélyeztetett fajok, amelyekre az égetés hatása káros lehet.

A díjazott közlemény megjelenése óta az égetéses kutatások eredményeiből további nemzetközi publikációk jelentek meg az MTA-DE Biodiverzitás Kutatócsoporttól. A Science of the Total Environment című folyóiratban megjelent cikkben a Magyarországon elsőként tesztelt a kontrollált égetés szikes gyepekre gyakorolt hatását elemezték. Eredményeik alapján szikes gyepekben a tűz kontrollált alkalmazása ígéretes gyepkezelési módszer, amelynek számos kedvező hatása van természetvédelmi szempontból. A késő őszi kontrollált égetés kedvező körülményeket biztosít a gyepekre jellemző specialista fajok számára, így égetést követően nőtt a növényfajok fajgazdagsága és virágzó hajtásaik száma is.

Részletek itt.



(forrás: mta.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám