`

Vidékfejlesztési tanulmányúton tartózkodik idehaza egy bosznia-hercegovinai delegáció. Tiszaigarra és Budapestre is ellátogatnak, ahol megismerhetik a vidéki térség felzárkózásának folyamatát és módszereit.

 


Megérkezett Magyarországra az a magas rangú bosznia-hercegovinai küldöttség, amely a magyar kormány által finanszírozott, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete által lebonyolított projekt megvalósításában vesz részt. A résztvevők között van Dusan Neskovic, Bosznia-Hercegovina külkereskedelemért és gazdasági kapcsolatokért felelős miniszterhelyettese, Nijaz Brkovic vidékfejlesztési miniszterhelyettes, továbbá Ivica Brešić, a Livno-központú 10-es Kanton földművelésügyi minisztere és a körzet önkormányzati képviselői, akik a projekt munkacsoportjának is tagjai.

A alig egy éve kezdődött speciális boszniai vidékfejlesztési projektjének megvalósítása a tervek szerint halad. A végcél – melyet 2018 végére terveznek elérni –, hogy szakértői segítséggel, de az ott lakókkal közösen dolgozzanak ki több stratégiai dokumentumot: Bosznia-Hercegovina 10-es Kantonjának vidékfejlesztési stratégiáját és turisztikai megvalósíthatósági tanulmányát, továbbá Livno és Bosansko Grahovo települések vidékfejlesztési terveit. Ezekhez nyújt támogatást a magyarországi tapasztalatszerzés.

Tanulmányútjukon a küldöttség szakterületi képviselői Tiszaigaron, illetve később Budapesten láthatnak néhány gyakorlati példát hazai kezdeményezésekről. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaigar egy alapvetően mezőgazdasági profilú település, ellentétben Livnóval. Mégis, tanulságos számukra megismerni egy vidéki térség felzárkózásának folyamatát és módszereit. Ezért bemutatják kerülnek a helyi önkormányzat eredményes közfoglalkoztatási és közétkeztetési programjait és európai uniós társfinanszírozásban megvalósult projektjeit. A résztvevők láthatnak példát a vidékfejlesztési politika helyi szintű megvalósítására, előadást hallhatnak a Tisza-menti LEADER Közhasznú Egyesület helyi akciócsoportjának tevékenységeiről, a helyi fejlesztési stratégia kidolgozásának folyamatáról, illetve számos, sikeresen megvalósított helyi projektről. Még egy környékbeli, a tiszaigari önkormányzat által üzemeltetett mézüzembe is ellátogatnak.

A fővárosban, a Földművelésügyi Minisztériumban töltött napjuk során azt is láthatják, milyen országos programokra épülnek ezek a helyi kezdeményezések. Különösen érdekes lehet számukra az előadás az eredetvédelmi rendszerről és a Magyar Sajtút-hálózatról, melyek hozzájárulhatnak a vidéki turizmus fellendítéséhez. Ősszel pedig folytatódnak az egyeztetések a helyi és kantonális stratégiai dokumentumokról.

 


(forrás: FAO)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám