`

Nemzetközi konferencián értékelik a németországi Speyerben, hogy miként érvényesülnek a fenntarthatósági szempontok az egyes tagállamok közbeszerzési gyakorlatában. Az eseményen előadást tartott Boros Anita, a vagyonpolitikai államtitkár feladatait is ellátó vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár is.


A videókonferencia keretében tartott pénteki előadásában kiemelte, hogy a közbeszerzésekben a fenntarthatósági szempontok alkalmazását megerősítő új uniós irányelvi rendelkezéseket Magyarország a hazai szabályozásába átültette, így az állami tulajdonban álló társaságok a közbeszerzéseik során fokozott figyelmet fordítanak az innovatív-, szociális- és zöld közbeszerzések szerepének növelésére.

A Német Közigazgatási Kutató Intézet (Deutsches Forschungsinstitut für öffentliche Verwaltung) 2017. június 8-9-én nemzetközi konferenciát szervez „A fenntarthatósági stratégiák helye, szerepe az uniós közbeszerzési jog modernizációjában” címmel. A rendezvény aktualitását az adja, hogy a 2014-ben elfogadott, a közbeszerzés szabályozási környezetét jelentősen átalakító három új uniós közbeszerzési irányelv átültetésének főszabály szerinti határideje óta több mint egy év eltelt, így mára lehetőség nyílt a közbeszerzési rendszer fontos elemét képező fenntarthatósági szempontok átültetésének és alkalmazásának vizsgálatára az egyes tagállamokban. A fenntarthatóság értékelése azért vált fontossá, mert az Európa 2020 stratégiában is kulcsszerepet játszó közbeszerzési eljárásokban a környezetvédelmi, innovatív és szociális megfontolások figyelembevétele az új irányelvekben olyan alapvető értékké nőtte ki magát, amelynek az egész beszerzés alárendelhető, adott esetben akár a közvetlen anyagi előnyök háttérbe szorításával is.

Dr. Boros Anita, aki a Közbeszerzési Hatóság Tanácsának is tagja, hangsúlyozta, hogy a hazai közbeszerzések száma 2016-ban 8650 db volt, összértéke pedig 2007,08 milliárd Ft. Az ún. fenntarthatósági szempontok alkalmazása egyre elterjedtebbé válik, azonban a közbeszerzési gyakorlatban szüksége van még a jogalkalmazóknak az ilyen szempontok hosszú távú előnyeinek a felismerésére. A kormány 2015-ben elfogadott egy, a vállalati társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos cselekvési tervet is. Ebben egyebek mellett – a gazdaság zöldítésének ösztönzése és állami példamutatás nyújtása érdekében a kormány felhívta az egyes minisztereket, hogy ösztönözzék a zöld közbeszerzéseket, illetve a környezeti követelmények fejlesztését a közbeszerzések területén.

A nemzeti fejlesztési miniszter közvetlen és közvetett tulajdonosi irányítása alá tartozó gazdasági társaságok egyre nagyobb számban alkalmazzák a fenntarthatósági szempontokat a közbeszerzési eljárásaik során: elsődlegesen a környezetvédelmi szempontok térnyerése figyelhető meg, különös tekintettel a közlekedési ágazat társaságainak beszerzései során. Alacsonyabb az olyan beszerzések száma, ahol szociális szempontok előírására került sor, azonban ezen a területen is megfigyelhető egy növekedési tendencia. Az elmúlt években indult fejlődésnek a hazai közbeszerzések jogában is az innovációs szempontok fokozottabb térnyerése: az állami tulajdonú gazdasági társaságok ezen a területen korlátozottabb gyakorlati tapasztalatokkal rendelkeznek.

 


(NFM/Vagyonpolitikáért Felelős Államtitkárság)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám