`

A jövő nemzedékek szószólója, felkérte az agrárium valamennyi meghatározó szereplőjét, így a NAK-ot is, hogy a gazdálkodók körében tájékoztatással segítse elő a parlagfű elleni védekezést.


Bándi Gyula, a jövő nemzedékek szószólója hatékonyabb kormányzati fellépést sürget a parlagfűvel fertőzött területek felderítésére és a fertőzés megelőzésére, az egészséges környezethez való jog biztosítása érdekében – közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, az Állami Számvevőszék hétfői megállapításaira reagálva.

Bándi Gyula egyetért a rendszer felülvizsgálatára vonatkozó ÁSZ-megállapítással, annál is inkább, mert a jelentés sok ponton egyezik az ombudsman elődei által már több mint tíz éve rendszeresen és nyilvánosan megfogalmazott figyelmeztetésekkel. A jövő nemzedékek szószólója hangsúlyozta, hogy a parlagfű okozta gazdasági károk, valamint egészségügyi és szociális kiadások sokkal többe kerülnek az államnak, mintha megfelelően működtetne egy hatékony rendszert a probléma megoldására.

Elődeihez hasonlóan felhívta a kormányzati intézmények és hatóságok figyelmét arra, hogy a parlagfűprobléma megoldásának elmulasztása az állampolgárok egészséghez és egészséges környezethez való alkotmányos jogát érintő súlyos visszásságot okoz. Mivel a parlagfűpollen 80 százaléka külterületről származik, a legfontosabb az lenne, hogy a mezőgazdasági művelés alatt álló földeken megakadályozzák a gyomosodást. Bár hatósági eljárás a parlagfű-mentesítés elmulasztása miatt csak július 1-jétől indítható, a védekezést tavasszal, a parlagfű fejlődésének legérzékenyebb szakaszában célszerű elkezdeni.

Bándi Gyula ezért felkérte az agrárium valamennyi meghatározó szereplőjét, különösen a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát, továbbá a Növényvédelmi és Növényorvosi Kamarát arra: széleskörű felvilágosító munkával segítsék elő, hogy ez a szakmai evidencia a gazdálkodásban napi gyakorlattá váljon. Egyúttal felszólította az illetékes hatóságokat, hogy a külterületi parlagfű-felderítés hatékonyságának lényeges növelésével és következetes szankcionálással segítsék a felelősségteljes földhasználói szemlélet elterjedését.

 


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám