`

Nemzetstratégiai feladatnak nevezte a genetikai erőforrások védelmét a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára az Őrségi Nemzeti Park génmegőrzéssel foglalkozó szakmai rendezvényén csütörtökön, Őriszentpéteren.

 


 Az agrárbiológiai sokféleség megőrzése és aktív fenntartása, a hazai természetföldrajzi körülmények között kialakult növény- és állatfajták jó tulajdonságainak, alkalmazkodóképességének hosszú távú átörökítése elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a jövő társadalma megfelelő válaszokat tudjon adni az olyan természeti és gazdasági kihívásokra, mint a klíma- és élelmiszerválságok – közölte V. Németh Zsolt. Az FM környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára szerint a nemzeti parkoknak már eddig is meghatározó szerepe volt a magyar szürke szarvasmarha, a házi bivaly, a hucul ló, a racka juh, a cigája juh és a citka juh génmegőrzésében. A nemzeti parkok területén a génmegőrzés és a legeltetéssel történő természetvédelmi kezelés feladata egyszerre teljesül – tette hozzá.
Az államtitkár emlékeztetett, az Őrségi Nemzeti Park már 2003-ban céljai között szerepeltette a muraközi ló megmentését, az azóta létrehozott tenyészet pedig ma már alkalmas arra, hogy az állomány génmegőrzését, regenerálását és hasznosítását célzó kutatást is magában foglaló mintaprogram induljon el, megtéve az első lépést a muraközi ló önálló fajtaként való elismertetéséhez.


Markovics Tibor, az Őrségi Nemzeti Park igazgatója elmondta: itt található az ország egyetlen muraközi tenyészete, amely 60-70 lóból áll, de egyre inkább érdeklődnek a magántenyésztők is, akik közül többen aláírták azt a szándéknyilatkozatot, amelyben elkötelezték magukat a muraközi ló megmentésére. Hozzátette: csütörtökön szakmai napot szerveztek, amelyre olyan lótenyésztőket hívtak meg, akik esetleg szívesen foglalkoznának a muraközi tenyésztésével, és a munkába már bevont tenyésztők számára ménvizsgát is tartottak.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám