`

Klímapolitikáról, vízgazdálkodásról és élelmiszerpazarlásról tárgyalnak az OECD országok környezetvédelmi miniszterei. Nagy István miniszterhelyettes tájékoztatást adott a vonatkozó hazai programokról.



A klímapolitikáról, a vízgazdálkodásról és az élelmiszerpazarlásról tárgyalnak a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) környezetvédelmi minisztereinek párizsi értekezletén 2016. szeptember 28-29. között. Magyarországot Nagy István, földművelésügyi miniszterhelyettes képviseli.
A globális és európai szinten érzékelhető biológiai sokféleség csökkenés Magyarországon is tetten érhető - szögezte le Nagy István. Célként jelölte meg a hosszú távú környezeti, társadalmi és gazdasági érdekek érvényesítését a rövid távú gazdasági érdekekkel szemben.
– Az a törekvésünk, hogy a biológiai sokféleség megőrzésének szempontjait az országos és az önkormányzati szintű döntéshozatalba, tervezésbe is beépítésük – tette hozzá.
Nagy István elmondta, hogy hazánk a Zöld Klíma Alap részére korábban tett 1 milliárd forintos magyar felajánláson túl 1 milliárd forintot ajánlott fel kétoldalú és többoldalú kormányközi klímapolitikai célú felhasználásra.


A magyar miniszterhelyettes ismertette, hogy a szaktárca októberben indít el egy nemzeti projektet, amely gazdasági szempontból értékel kulcsfontosságú természetes ökoszisztéma-szolgáltatásokat. Arról is szólt, hogy a kormány idén elfogadta hazánk második Vízgyűjtő-gazdálkodási Tervét. A Magyar Halászati Operatív Programmal kapcsolatosan elmondta, hogy abban a Natura 2000 területek kezelése és a természetes vizek rehabilitációja fontos intézkedésként szerepel. Hozzátette: 2014-től lehetőség van különleges rendeltetésűvé nyilvánítani a génmegőrzési vagy természetvédelmi szempontból jelentős vízterületeket, amely a halak és más hasznos víziállatok, valamint élőhelyük számára egy új, speciális védelmi kategóriát jelent.


Nagy István megemlítette, hogy hazánk – a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia felülvizsgálata során – kiemelt figyelmet fordít a víztakarékos öntözési technológiák elterjesztésére, a vízkészletek hatékony felhasználásának ösztönzésére, valamint a takarékos vízhasználat feltárására.
Emlékeztetett arra, hogy Áder János köztársasági elnök fővédnökségével hazánk november 28. és 30. között rendezi meg a Budapesti Víz Világtalálkozót. A konferencia a megoldásokra, valamint a gyakorlati tennivalókra koncentrálva kívánja elősegíteni az új típusú, integrált szemléletű fenntartható vízgazdálkodást.


A párizsi értekezlet napirendjei között az élelmiszerpazarlás ügye is szerepel. Magyarországon az élelmiszerpazarlás elleni munka már megkezdődött kormányzati szinten. A Földművelésügyi Minisztérium a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel együttműködve 2014 októberében indította útjára az Élelmiszer Érték Fórumot. A Fórum munkacsoportjai azt vizsgálják, hogyan lehetne a leghatékonyabban csökkenteni az élelmiszer-hulladék mennyiségét.


(FM Sajtóiroda)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám